Lassan szakadozik, csökken a felhőzet, a csapadék súlypontja kelet felé helyeződik. Estig elszórtan lehet eső, zápor, néhol zivatar – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat. Éjszakára a legtöbb helyen kiderül az ég, északkeleten lehet több felhő, ott még további csapadék is előfordulhat.
Vasárnap hajnaltól nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami vasárnap délelőtt a Dunántúlon, később keleten is megvastagszik, késő este már mindenütt borult lesz az ég.
Estétől nyugat felől egyre többfelé újra elered az eső. Szombaton az északnyugati, nyugati, vasárnap a déli, délnyugati szelet kísérik sokfelé élénk, néhol erős lökések.
Az OMSZ előrejelzése szerint a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 8 Celsius fok között alakul, míg vasárnap a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve