Szombaton nem sok helyen fordultak elő viharosnál gyengébb széllökések, sőt erősen viharosakat – azaz óránként 90 kilométert meghaladókat – is szép számmal mértek – közölte az OMSZ.
A legerősebb széllökést – 129,6 kilométer/órásat – a Kab-hegyen mérték, ezzel ez lett az új országos napi rekord, megelőzve az eddigi csúcstartó János-hegyet, ahol 2020-ban 124 kilométer/órát mértek.
A bejegyzéshez készített infografika szerint szombaton a második legerősebb szelet a sármelléki repülőtéren mérték, 117 kilométer/órával, a harmadik a siófoki kikötőben mért 116,6 kilométer/óra volt. Érdekesség, hogy a tíz legnagyobb szelet mérő állomás listáján a sármelléki repülőtér még egyszer szerepel, a déli műszer 108,4 kilométer/órát rögzített szombaton. A tízes listán a tizedik legnagyobb szelet pedig Siófokon mérték, 107,3 kilométer/órát.
A meteorológiai szolgálat bejegyzésében közölte azt is, hogy a szombatihoz képest vasárnap már lényegesen gyengébb lesz a szél, de azért élénk, erős széllökésekre készülni kell, ami tovább rontja a hőérzetet.
A viharos időjárás miatt szombaton a Normafát is le kellett zárni.
Vasárnap végre megszabadulunk a szélvihartól
A felhőátvonulások mellett mindenütt legalább néhány órára kisüthet a nap.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve