Szijjártó Péter az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közgyűlésén emlékeztetett, hogy az elmúlt három év számos kihívást rejtett magában, és ezek között az egyik legsúlyosabb a koronavírus-járvány volt.
A nemzetközi közösség legfontosabb feladata most a felkészülés lenne egy esetleges jövőbeli hasonló kihívásra – figyelmeztetett, azonban leszögezte, hogy ehhez el kell kerülni a nemzetközi egészségügy túlpolitizálását.
Lélegeztetőgép-biznisz: 20 hónap után ledarálták a papírokat
A Transparency International hiába kérte ki a jogerős kúriai ítélet után a GR Technologies SDN BHD nevű gazdasági társaság átláthatóságával kapcsolatban keletkezett iratokat, a külügy azokat már 2021-ben megsemmisítette. Bővebben>>>Drágának tűnnek, de életeket mentenek
A miniszter hangsúlyozta, hogy a pandémia világossá tette, hogy létfontosságú a normális körülmények között talán szükségtelennek, túl drágának talált stratégiai kapacitások létesítése, ezek ugyanis válság esetén emberéleteket menthetnek.
Magyarország minden szükséges és lehetséges intézkedést megtett, hogy felkészüljön egy esetleges következő egészségügyi válságra, és képes legyen megóvni az emberek életét
– közölte a külügyminiszter.
Erre pedig példaként említette a teherszállító repülőgépek vásárlását, a Nemzeti Oltóanyaggyár építését, egy lélegeztetőgépeket gyártó üzem létrehozását, illetve azt, hogy az ország készen áll védőmaszkok és kesztyűk előállítására.
Válságálló-e Magyarország?
Virág Barnabás ad választ a kérdésre, továbbá Végh Richárd a BÉT vezérigazgatója is beszélget május 26-án a Müpában. Az MNB alelnöke és Budapesti Értéktőzsde vezetője a Napi.hu konferenciájának fő előadói.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve