Egészen új stratégiával állt elő szűk két éve a Citroën. A jobbára egyedi megjelenésű, de tömegautókat gyártó franciák egy prémium termékvonalat kívánnak meghonosítani, ami a hatvanas évekbeli kultikus modelljük után a DS előtagot viseli. Habár a legelső modellt alig másfél éve mutatták be, nemrég már a harmadik DS-ről rántották le a leplet.
A DS5 kissé eltér az előző modellektől: a DS3 ugyanis egy divatos városi kisautó, a DS4 pedig egy, a prémium kategória felé kacsingató kompakt. A DS5 ellenben a crossovernek titulált Peugeot 3008 alapjaira épül, vagyis nem egy klasszikus kategóriában indul. A harmadik DS megjelenése a még 2005-ben bemutatott C-Sport Lounge-t idézi, a 4,52 méteres hosszával és 1,8 méteres szélességgel pedig közelebb áll a középkategóriához, mint a kompakthoz, habár valamivel kisebb, mint a C5.
Nem csak a padlólemez, de a hajtáslánc is a francia testvérmárkától érkezik. A DS5 lesz az első Citroën, amibe bekerül a régóta tervezett Hybrid4 dízelhibrid hajtáslánc. Külön érdekesség, hogy amíg a négyhengeres turbódízel az első, addig az elektromotor a hátsó kerekeket hajtja. Az így összkerék-hajtású DS5 legnagyobb teljesítménye 200 lóerő lesz, ennek megfelelően nem lehet majd panasz menetteljesítményeire. A hibrid hajtásnak megfelelően széndioxid-kibocsátását is kimondottan alacsonynak ígérik: kilométerenként átlagosan csupán 99 grammal terheli majd a környezetet.

Nem csak takarékos, de praktikus is lesz az ötajtós DS5. Csomagtere 465 liternyi holmit képes elnyelni, anyaghasználatát pedig különösen igényesnek ígérik. Az apró érdekességek közé tartozik, hogy a belső világítást ledes fényforrásokkal oldották meg, a pillanatnyi sebességet a szélvédő aljára (úgynevezett head-up display-re) vetítik, a bekapcsolt reflektort pedig automatikusan visszaveszi, ha jönnek szembe.
A DS5 várhatóan az év végén érkezik meg hazánkba, a hibrid hajtáslánc mellett pedig további benzines és dízelmotorokkal is elérhető lesz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve