A japán Toyota Motor Corp. és az amerikai Ford Motor Co közösen fejleszti ki következő generációs kisteherautói és hobbi-terepjárói (SUV) benzin-elektromos motorját és erőátviteli rendszerét - állapodott meg a két társaság. Szemben az eddigi hibrid szisztémákkal egy a hátsó kerekeket meghajtó rendszert kell kidolgozniuk a fejlesztőknek, amely képes a súlyos és időnként nehéz rakományokkal, illetve terepekkel is bajlódó autók mozgatására. Az együttműködésbe a Toyota a hibrid technológia terén szerzett tapasztalatait hozza, míg a Ford azt a tudását, amelynek köszönhetően például F sorozatú pick-upjai a hetvenes évek vége óta az USA lekeresettebb autói ebben a kategóriában.
Az partnerség másik eleme a fedélzeti elektronikai rendszerek közös továbbfejlesztése: a Toyota például szeretné ellesni a Fordtól azt a hifit, amelyet beszédparancsokkal irányítanak az autósok. Ez a megoldás sok fiatal vevőt hoz az amerikai cégnek. A terveket jövőre véglegesítik, a felek az évtized második felében akarnak előállni az első közös alapokra épülő, ám egyéni arculatú autóikkal, amelyek a hibrid technológiának köszönhetően teljesíteni fogják az egyre szigorúbb amerikai károsanyag-kibocsátási normákat.
A két cég együttműködését ösztönözheti, hogy legnagyobb versenytársuk, a General Motors egymás után akarja piacra dobni konnektorból tölthető járműveit. A fejlesztések óriási költségei más kooperációkat is kikényszerítettek már: a Toyota például a tisztán akkumulátorral működő versenyautókat gyártó amerikai Tesla Motorsba fektetett pénzt, hogy összefonja a két vállalat fejlesztéseit. Ennek eredménye lehet a RAV4 könnyű SUV elektromos meghajtású változata. A Ford egyebek mellett a Peugeot-Citroennel fejleszt közösen dízelmotorokat az európai piacra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve