2018

07.
15.
15:40
Varga a Turul expón: újabb támogatást kapnak a kárpátaljai vállalkozók

Varga a Turul expón: újabb támogatást kapnak a kárpátaljai vállalkozók

Nemcsak szavakban vallja, határozottan cselekszik is a kormány azért, hogy az egész magyarság boldogulását szolgálhassa – mondta Varga Mihály a Turul Expó megnyitóján a kárpátaljai Tiszapéterfalván. A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság természetes tere a szomszédos országok magyarlakta régiói, ezért a gazdasági növekedésnek ki kell terjednie és magával kell húznia Kárpátalját is.

Szerző(k): Domokos Erika
07.
04.
09:14
Sztrájkot hirdettek, máris tárgyal velük a kormány

Sztrájkot hirdettek, máris tárgyal velük a kormány

Január elsejétől rendezik a közalkalmazottak és köztisztviselők bérét – mondta a folyamatban levő egyeztetések alapján Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége elnöke a Magyar Időknek.

Szerző(k): Domokos László
06.
15.
16:13
Elfogadták a 2018-as költségvetést

Elfogadták a 2018-as költségvetést

Az Országgyűlés elfogadta csütörtökön Magyarország 2018-as költségvetését, amely 4,3 százalékos gazdasági növekedéssel, 2,4 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal, valamint 3 százalékos inflációval számol a GDP-arányos államadósság további csökkenése mellett.

Szerző(k): Papp Zsolt
06.
15.
11:02
Zöld utat kaptak Vargáék - Nagy pénzeső jön decemberben?

Zöld utat kaptak Vargáék - Nagy pénzeső jön decemberben?

A Költségvetési Tanács (KT) – ahogy az várható volt – megadta formális felhatalmazását a 2017-es költségvetés módosításra és a 2018-as költségvetés elfogadáshoz. A KT azt javasolja, hogy a kormány még az idén fizessen ki néhány nagyobb kiadást, amit 2018-ra tervez – így tehermentesítve a jövő évi költségvetés egyenlegét.

Szerző(k): Papp Zsolt
06.
15.
10:13
Mikor lesz jövőre tanítási szünet? - itt a menetrend

Mikor lesz jövőre tanítási szünet? - itt a menetrend

Kijött a 2017-2018-as tanév forgatókönyve.

Szerző(k): Csernátony Csaba
06.
15.
08:37
Mire készül a parlament?

Mire készül a parlament?

Az Országgyűlés ma zárja tavaszi ülésszakát. A képviselők összesen öt javaslat elfogadásáról döntenek, köztük a legfontosabbról, a jövő évi költségvetésről is.

Szerző(k): Domokos László
06.
14.
15:04
Albérletbe menne? Itt a fontos törvényi változás

Albérletbe menne? Itt a fontos törvényi változás

Jövő január 1-től változhat a mobilitási célú lakhatási támogatás (adómentes albérleti térítés) szabályozása. Az Országgyűlés elfogadta azt az adótörvény csomagot, mely a hatályba lépését követően jövő év elejétől érinti az adómentes albérlet térítés szabályait. Jövőre várhatóan még többen, még nagyobb értékben kaphatják ezt a juttatást a munkáltatójuktól - értékelt a CafeteriaTrend.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
06.
08.
13:45
Még nagyobb adókedvezményt kapnak a magyar focisták

Még nagyobb adókedvezményt kapnak a magyar focisták

Még jobb lesz Magyarországon adózó focistának lenni.

Szerző(k): Domokos László
06.
08.
12:52
Újabb áfacsökkentésről döntöttek

Újabb áfacsökkentésről döntöttek

Jövőre öt százalékra csökkenhet a sertésbelsőség áfakulcsa, ha az Országgyűlés is elfogadja a parlament törvényalkotási bizottsága által csütörtökön elfogadott módosító indítványt.

Szerző(k): Domokos László