Londoni makrogazdasági elemzők szerint valószínűleg túlságosan derűlátók voltak az euróövezeti gazdaság idei fellendülésre adott eddigi előrejelzések, mivel a korábbi változatoknál sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt elhúzódhat a korlátozások feloldása - írja az MTI londoni tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaA belföld lett az új külföldi a járvány hatására, az idén nyáron pedig már beindulhat a turizmus a kormány tervei szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti a személyijövedelemadó(szja)-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán - közölte az adóhivatal.
Szerző(k): Csernátony CsabaA magyarok többsége (57 százaléka) szerint a koronavírus-járvány nyomán kialakult gazdasági válság miatt 2021-ben legfeljebb csak két százalékkal nő a magyar GDP - derült ki a Napi.hu megbízásából a Pulzus Kutató által készített közvélemény-kutatásból.
Szerző(k): Domokos LászlóVarga Mihály pénzügyminiszter szerint azon dolgoznak, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Széchenyi pihenő (Szép) kártya 2021-ben érvényes tudnivalóira hívta fel a figyelmet a NAV a honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóJanuár 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos LászlóA járvány mellett a forint árfolyama, az autóvásárlási támogatások és a forgalomba helyezési eljárás idejének növekedése gyakorolta a legnagyobb hatást tavaly az autópiacra. Az idén 3-5 százalékos áremelkedésre lehet számítani - írta a Világgazdaság.
Szerző(k): Domokos László