Februárban jelentette be a 4iG Nyrt., hogy két lépésben megvalósuló tranzakcióval tulajdonába kerül a Poli Computer PC Kft. 100 százalékos üzletrésze. Az ügylet a társaság a vagyonértékelését, illetve a GVH jóváhagyását követően a mai napon lezárult, így a vállalat megvásárlásával a kiszervezett és menedzselt IT szolgáltatások területén a 4iG piacvezetővé vált Magyarországon - jelentette be a 4iG.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Wood&Company szerint a 4iG organikus fejlődése mellett a már végrehajtott és lezárás előtt álló akvizíciók generálják a csoport növekedését.
Szerző(k): Herman BernadettA 4iG konszolidált árbevétele 77 százalékkal nőtt az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest és elérte a 15,3 milliárd forintot, miközben az adózott eredmény 566 millió forintot tett ki, amely 81 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. A háttérben a csoport organikus fejlődése mellett a 4iG akvizíciós stratégiájának eredményei állnak.
Szerző(k): Herman BernadettStratégiai együttműködésről szóló megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Múzeum és a 4iG Nyrt. Az erről szóló megállapodást hétfőn, a Nemzeti Múzeum dísztermében írták alá - közölte a 4iG Nyrt.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA 4iG Nyrt. által vezetett konzorcium ajánlatát hirdették ki nyertes ajánlatként a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség által „Szuperszámítógép és tárolók szállítása” tárgyú, európai uniós nyílt közbeszerzési eljáráson - közölte a cég a BÉT honlapján publikált rendkívüli tájékoztatásában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIdén is jelentős, 20 százalék feletti bevételnövekedésre készül a 4iG Nyrt., míg hosszabb távon 10 százalék körüli bővülést valószínűsítenek. Az informatikai társaság magas bázis mellett vár jelentős emelkedést, hiszen a tavalyi 57,3 milliárd forintos árbevétel 39 százalékos, az 5 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) 24 százalékos növekedést jelentett éves alapon.
Szerző(k): Szász PéterA 4iG Nyrt. igazgatósága 2,212 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja az április 29-i közgyűlésnek - derül ki az informatikai vállalat Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közgyűlési előterjesztéséből.
Szerző(k): Domokos ErikaA Digi Communications NV tájékoztatta befektetőit és a piacot 2021. március 29-én, hogy román leányvállalata és a 4iG Nyrt., nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. (Digi Kft.), és a leányvállalatok, az Invitel Zrt. és az I TV Zrt. megvásárlásáról.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna