A korábban vártnál kétszer gyorsabban nő a német gazdaság idén az RWI szerint.
Szerző(k): MTI-EcoAz eddig érvényben volt prognózis felére csökkentette a brit gazdaság idei növekedésére szóló előrejelzését szerdán a brit kormány, recesszióval azonban az új becslés sem számol.
Szerző(k): MTINövekedésnek indulhat az eurózóna gazdasága az év második felében, ami a 2014-es magyar GDP-re is jótékonyan fog hatni.
Szerző(k): NAPIJavította Lettország államkötvény-kötelezettségeinek osztályzatát pénteken a Moody\'s Investors Service, a lett gazdaság erőteljes növekedési kilátásaira és a lett közfinanszírozás helyzetének javulására hivatkozva.
Szerző(k): MTI-EcoMagyarország komoly infrastruktúrát épített ki a fejlődő országok segélyezésére, mégsem teljesíti a nemzetközi fejlesztésre vonatkozó európai uniós vállalásokat – derült ki azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet a Közép- európai Egyetemen (CEU) tartottak.
Szerző(k): Tóth KataA Mercedes új kecskeméti gyárának termelése még nem sokat lendített a tavalyi GDP-adatokon, idén ugyan növekszik a magyarországi autógyárak összteljesítménye, de érdemi hatásuk csak 2014-től lehet a makrogazdasági mutatókra.
Szerző(k): Diószegi JózsefA teljes GDP alakulását nagyjából fél százalék erejéig befolyásolhatja az időjárás. A mezőgazdaság idei hozzájárulását erősen limitálhatja a terményárak visszaesése.
Szerző(k): Kiss MelindaA tavalyi utolsó negyedév gazdasági visszaesésének mértéke azt valószínűsíti, hogy a magyar gazdaság az idei év egészét is enyhe recesszióban tölti - vélekedtek a pénteki KSH-adatokat kommentálva londoni pénzügyi elemzők.
Szerző(k): MTI