A holland cég fizetésképtelenség miatt indította meg a csődeljárást a Csíki Sörrel szemben. Az erdélyi vállalkozás négy éve folyamatosan veszteséges, 2020 óta csökken az alkalmazottainak létszáma is.
Szerző(k): Horváth TiborRitka lehetőséget biztosított a tavalyi év a nagyobb kockázatú befektetésekkel is foglalkozó alapoknak, a hedge fundoknak. Egy válságból való kilábalással egyidejűleg fellendülő piaci környezet ajándék az alapkezelőknek.
Szerző(k): Fellegi TamásVlagyimir Putyin orosz elnök Narendra Modi indiai miniszterelnökkel ejtett meg egy telefonos beszélgetést a közelgő választások apropóján. Egy másik partnerországból azonban rossz híreket kapott az orosz államfő. Donald Trump elsöprő iowai győzelme európai aggodalmakat szült, a német kormánynak pedig tüntető gazdákat kellett csitítania. Ezek voltak a hét legfontosabb külgazdasági és külpolitikai eseményei.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennNémetország régóta a jólét és a politikai stabilitás jelképe, ám mostanra a gazdasága stagnál, a társadalmat pedig keserűség és megosztottság fenyegeti – úgy tűnik, Európa vezető gazdaságában már nem kolbászból van a kerítés. Sokat változott az egykor irigyelt nyugati nagyhatalom lakosságának hangulata, ahol a vagyon rendkívül egyenlőtlen eloszlása ugyan nem újkeletű probléma, ám fellángolt a szövetségi kormány döntései nyomán – a felmérések szerint egyre több német érzi úgy, hogy elszegényedik.
Szerző(k): Thurzó KatalinA brit védelmi minisztérium legfrissebb hírszerzési jelentése adott betekintést az orosz gazdaság jelenlegi állapotába. Az orosz jegybank közlése szerint az orosz aranytartalék nagysága alig változott egy év alatt, ellenben többet ér.
Szerző(k): Vermes ÁdámA gazdatüntetések által megbénított Németországban egy év alatt ötödével esett az agrárkölcsönök mértéke, a megújulóenergia-beruházásokra nyújtott hitelek aránya pedig közel 60 százalékkal esett vissza.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz OTP Bank szakértői 2024-ben is összeállították a befektetési trendekre vonatkozó előrejelzésüket, és elsősorban saját privátbanki ügyfelek figyelmébe ajánlott eszközöket és befektetési lehetőségeket tartalmazó részletes elemzésüket.
Szerző(k): Fellegi TamásA magyar háztartások többsége pozitívan látja a pénzügyi jövőjét 2024-ben, Amely egy jelentős javulás 2023 szeptemberéhez képest (21-ről 51-ra javult a lakossági percepció). Ehhez az is kellett, hogy a háztartások átlagosjövedelme elérje az 542 ezret tavaly decemberben. Sőt, nemcsak azok száma növekedett, akik képesek voltak megtakarítani, de a megtakarítások átlagos mértéke is növekedett szeptemberhez képest. Tavaly decemberben átlagosan 76 ezer forintot tettünk félre háztartásonként, ez 17 500 forinttal több mint szeptemberben. A fogyasztás azonban csökkent, ami nemzetgazdasági szempontból egyáltalán nem kedvező tényező. A Nézőpont Intézet Fogyasztói Barométere 2023 végén ismét megvizsgálta a háztartások pénzügyi helyzetét, az eredményeket pedig az Economxon olvashatják először. Így az is kiderül, mire és mennyit költenek a magyar háztartások, és hogyan lehetne növelni a fogyasztást.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés Csaba