A jövő héten jelenik meg a júliusi inflációs adat, a júniusi ipari termelésről szóló részletes statisztika, valamint a külkereskedelmi forgalom júniusi statisztikája, a Pénzügyminisztérium pedig közli a július végi államháztartási egyenleget - hívja fel a figyelmet az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elmúlt hét évben az EU országai közül Magyarországon volt a legnagyobb áremelkedés a lakáspiacon. Az idén az első negyedévében az új lakások ára éves szinten 19 százalékkal, míg a használt lakások 20 százalékkal drágultak, az előző negyedévhez képest 7,3, illetve 4,8 százalékkal nőttek az árak - derül ki a KSH első negyedévét összesítő lakásárindexéből. Veszprémben volt a legmagasabb a drágulás 26 százalékkal. Budapesten az új lakások fajlagos ára átlépte az 1 milliós lélektani határt.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős munkaerőhiány hátráltatja a gazdaság teljesítőképességét, mondta Berta Péter, a WHC Csoport ügyvezetője. A vállalatok egyre nyitottabbak a harmadik országból érkező foglalkoztatottak alkalmazására, már kilenc helyett 15 országból érkezhetnek munkavállalók, többek között Brazíliából és Venezuelából is.
Szerző(k): Koncsek RitaMásfél százalékos szektorális növekedésről számolt be a statisztikai hivatal a legújabb adatközlésében. Korszakosnak nem mondható a bővülés, látva a termelői árak emelkedését viszont kifejezetten pozitívnak is tekinthető a nyári eredményt.
Szerző(k): Rácz Gergő2022. júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,1, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szász PéterSokszor észre sem vesszük, hogy kevesebbet kapunk a pénzünkért a boltban, mint egy korábbi vásárlásnál ugyanazokért a termékekért. Az elmúlt másfél évben számos termék kiszerelése lett kisebb, hogy ne változzon meg az az ár, amit a vásárlók megszoktak. A zsugorflációnak is nevezett jelenséget több tucat árunál figyelte meg a Napi.hu a közelmúltban; ezeket most bemutatjuk, és azt, hogyan hat ez az inflációra.
Szerző(k): Szabó DánielAz elmúlt egy évben jelentősen csökkent a halálozások száma, ami összességében pozitívan hat a magyarországi demográfiai mérlegre, de jelentősen visszaesett a születések száma is. Az előző hónaphoz képest viszont 4,3 százalékkal emelkedett a születésszám, de az éves átlag még így is siralmas – derül ki a KSH adataiból. Összességében a természetes fogyás 53 019 fő volt az elmúlt egy évben, de csökken a házasodási kedv is.
Szerző(k): Szabó DánielAz idei első félévben közel 7 százalékkal kevesebb új lakás épült, mint 2021 azonos időszakában, de az építési engedélyek száma már emelkedett.
Szerző(k): Szabó Dániel