A kedvező külső környezet ellenére most még lassú a hazai inflációcsökkenés, de rövidesen felgyorsulhat a folyamat a CIB Bank elemzői szerint. Az export igen erős, a hazai fogyasztás visszaesett, de a recessziót talán elkerüljük. A forintban nem látnak egyelőre felértékelődési potenciált a bank szakemberei.
Szerző(k): Fellegi TamásRengeteg valutát vásároltak a magyarok, kihasználva az év elején bekövetkezett forinterősödést - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataiból. A jegybanki statisztikák szerint az év első két hónapjában 48,7 milliárd forintnyi értékben vettek a valutaváltóknál eurót, 11 milliárd forintnyi értékben pedig dollárt.
Szerző(k): Drávucz PéterA forint a tavalyi összeomlást követően erősödő trendbe került, és most már a számok is azt mutatják, hogy ennek meg is van a fundamentális gazdasági alapja.
Szerző(k): Fellegi TamásSokan az infláció miatt döntenek úgy, hogy nem veszik fel a babaváró hitelt, azonban a Bankmonitor szakértői szerint kivédhető a felvett összeg értékvesztése.
Szerző(k): Fogarasi KittiIdén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, mert a kormány szerint ekkora lesz az éves infláció. Farkas András nyugdíjszakértő azonban ezt a mértéket a nyugdíjasszervezetekkel és az összes érintett nyugdíjassal együtt kicsit kétkedve fogadja, miután a nyugdíjas infláció 26 százalék fölött volt az év első három hónapjában.
Szerző(k): EconomxAz életbiztosítások piacán utoljára a 2008-as válság idején volt olyan rossz év, mint tavaly. A magas infláció ellenére csupán egy százalékkal nőtt a díjbevétel, és elmaradt a decemberi befizetési hajrá. A lakosság más befektetéseket választott, főleg állampapírba és befektetési alapba tette a pénzét.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraNem látja olyan pozitívan a kormány a következő évet, mint eddig, még a jegybanki szakértőknél is pesszimistábbak.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraKommunikációs kampányt indított a Magyar Nemzeti Bank annak érdekében, hogy a nyári külföldi utazások alatt miképp és hogyan használjuk bankkártyákat – derül ki a jegybank, a Napi-hu-nak eljuttatott közleményéből.
Szerző(k): Drávucz Péter