A Gránit Bank a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramjából (NHP) 11 milliárd forintot kapott, ennek az összegnek a harmadát már kihelyezte augusztus elején, a fennmaradó részt pedig augusztus végéig közvetíti ki a partnervállalkozásoknak - mondta Hegedűs Éva, a Gránit Bank alelnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Szerző(k): MTI-EcoNem az inflációs prognózistól tért el éveken át a valós pénzromlási ütem, hanem az inflációs céltól.
Szerző(k): EconomxIgen meglepő eredményre jutott a Bloomberg kutatása, mely szerint az európai jegybankok közül néhány igen rosszul teljesít, amikor megpróbálja megjósolni az infláció mértékét. Sajnos az MNB is a legrosszabbak között van.
Szerző(k): EconomxHazai hírek is mozgatják a kamatokat − így az IMF-tartozás törlesztése mellett a monetáris politika aktuális finomhangolása −, ám a hozamgörbe elfordulása az utóbbi hetekben elsősorban a nemzetközi hangulati változásnak volt köszönhető. Elemzők szerint a görbe meredeksége még tovább nőhet, ami a jegybank tervei elé gördíthet akadályokat.
Szerző(k): Gerőcs TamásNem változtak érdemben a lakosság befektetési preferenciái júniusban sem, továbbra is elsősorban befektetési jegyekbe és állampapírba áramlik a megtakarítás, tőzsdézni viszont nem kezdtek tömegesen a háztartások. A megtakarítási piacon bő százmilliárd forintnyi friss lakossági pénz jelent meg, így újabb történelmi csúcsra emelkedett a teljes állomány.
Szerző(k): Beke KárolyAz előző hónap végi IMF-hiteltörlesztések áthúzódó hatása miatt júliusban csökkent a központi kormányzat jegybanknál elhelyezett betétállománya, de csökkent a nemzeti bank külföldi követelésállománya és a bankrendszer likviditása is - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikai mérlegének hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Szerző(k): MTIÉlénkülést egyértelműen hozott a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja a vállalati hitelezésben, az érdeklődés ugyanis óriási, de abban is többé-kevésbé egyetértés van a pénzintézetek között, hogy növekedési hatása is lehet a programnak. Az InfoRádió több bankot is megkérdezett, hogy állnak a hitelkihelyezéssel.
Szerző(k): InforádióA Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztus 6-án teljes egészében visszafizette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) felé fennálló hitelét, így nincs további hiteltartozása az IMF felé - közölte a jegybank szerdán honlapján.
Szerző(k): NAPI