Szombaton szabad tüzet gyújtani bárhol az országban.
Szerző(k): Csernátony CsabaA következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően a szaktárca közleménye szerint, amit az MTI ismertetett.
Szerző(k): Domokos ErikaA magas átoltottság miatt kicsi a kanyarójárvány esélye Magyarországon, de javasolt a védőoltás, ha valaki járvány sújtotta területre utazik - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA Magyarország rendelkezésére álló források 32 százalékát, összesen 2580 milliárd forintot utalta át már Brüsszel. Ezzel az uniós középmezőnybe tartozunk.
Szerző(k): Vég MártonAlig csökkentette a kétgyermekes, átlagos fizetésből élő családok adózását az Orbán-kormány - derült ki egy nemzetközi összehasonlító felméréséből. Még a régiós versenyben sem áll túl jól a magyar vezetést.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Bizottság egy aktualizált dokumentumában szigorúbb középtávú hiánycélt szabott, amihez a magyar kormánynak jelentős kiigazítást kellene végrehajtania, ha szeretné tartani magát az uniós jogszabályoz. A dolog pikantériája, hogy ha nem igazodik az uniós szabályhoz, akkor a saját maga által alkotott törvényt is megszegi.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Nyugat-Balkán országainak felvétele az Európai Unióba nem tűnik valami nagy projektnek gazdasági szempontból, ám számos olyan előnnyel jár, amelyek miatt mégis meg kellene lépnie ezt az uniónak. Végül is az EU nem csupán a gazdasági előnyökről szól.
Szerző(k): Komócsin SándorSzigorú feltételeket igyekeznek szabni a falusi csokkal való visszaélések megakadályozására - mondta Gyopáros Alpár a Magyar Nemzetnek a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, aki arról is beszélt, hogy 2022. július 31-ig kehet igényelni falusi csokot, de ha jól működik, akkor később kiterjeszthetik.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna