A bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva az európai gazdaságban a tavalyi 15,5-ről 15,1 százalékra csökkent az ipar súlya, az ipari tevékenységet elsősorban az export hajtja Európában - áll az Európai Bizottság által szerdán nyilvánosságra hozott jelentésben.
Szerző(k): MTI-Eco, EconomxMagyarországra látogat 2016-ban Ferenc pápa, miután pénteki vatikáni találkozójukon elfogadta Áder János köztársasági elnök erre vonatkozó meghívását. A magánaudiencia egyik témája a 21. század egyik legnagyobb problémájának számító ivóvíz védelme volt.
Szerző(k): MTIA megszorítócsomagok fő célpontjai a bérek voltak Európa-szerte, a fizetések váltak a belső leértékelési intézkedések fő eszközeivé - állítja az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) egy közelmúltban kiadott felmérésre hivatkozva, amely az EU tagállamaiban a reálbérek alakulását vizsgálta a válság előtti illetve utáni években. Az adatokból kiderül, hogy a nagy leértékelések nem oldották meg a versenyképességi problémákat, különösen a válság által leginkább sújtott tagállamokban. Magyarországon 2009 és 2012 között - Görögország és Litvánia után - a harmadik legnagyobb reálbércsökkenést mértek.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna, EconomxA magyar exportszektor alacsony hazai beszállítói aránnyal dolgozik, ezért teljesítményük érzékenyebb a nemzetközi nehézségekre és a hazai működési környezet változására is - állapítja meg az OECD hozzáadottérték-tanulmánya. Az arány javulásához a szolgáltatásexport erősítése és a képzési színvonal emelése volna szükséges. Ehhez képest a kormány a termelő beruházásokat kedveli inkább és az oktatáson spórol.
Szerző(k): EconomxA megszorítások sokkal több hasznot hajtottak már eddig is, mint amennyi kárt okoztak – állítja kutatásai alapján az egyik legtekintélyesebb európai közgazdász, Daniel Gros, a brüsszeli székhelyű agytröszt, a Center for European Studies igazgatója az Alapblognak adott interjújában. A szakember Magyarországgal kapcsolatban úgy vélekedett: ha az országnak annyira sok baja van az EU-val, akkor váljon le róla, és majd meglátja a következményeit.
Szerző(k): EconomxAmíg az unió területén kevesebb bűncselekményt regisztrált a rendőrség 2005 és 2010 között, addig Magyarországon nőtt a számuk, így régiós összevetésben is kimagasló az itthoni szám.
Szerző(k): EconomxEsztergomban a korábbi közvilágítási cég felszámolója pénteken megkezdi a közvilágítás kikapcsolását, mert a város idén még egy forintot sem fizetett a szolgáltatásért, és a társaság nem látja az önkormányzat fizetési szándékát - közölte a felszámolóbiztos csütörtökön az MTI-vel.
Szerző(k): MTIBukarest nem Budapest! - ezzel a reklámszöveggel ajánlja a világ fogyasztóinak figyelmébe a ROM csokoládét az édesség gyártója. A céljuk az, hogy végleg véget vessenek a két főváros összekeverésének, de eközben Budapestre is felhívják a figyelmet.
Szerző(k): Economx