Tavaly 51 ezerrel több külföldi vándorolt be Ausztriába, mint ahányan elköltöztek onnan - derül ki az osztrák statisztikai hivatal hétfői közleményéből. A magyar állampolgárok száma nőtt a leginkább az országban élő külföldiek között.
Szerző(k): MTIOrbán Viktor magyar kormányfő újabb zsákutcába viszi országát, ami nem sok jót ígér a magyaroknak, viszont az EU-nak nem okoz érezhető kárt - írja szerkesztőségi cikkében a brit Guardian. Az írás címe alapján a magyar ugar immáron a miniszterelnök politikájának eredménye.
Szerző(k): NAPIA kormány véleményével ellentétben Magyarország nem teljesít jobban a korábbi kormányok időszakához képest - fogalmazta meg Surányi György volt jegybankelnök és Chikán Attila egyetemi professzor, az első Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere a Szabadságért Alapítvány csütörtöki budapesti rendezvényén egybehangzóan.
Szerző(k): MTIIdén erős veszteségeket okoz a zöldborsótermelőknek az időjárás, amivel a konzerv- és hűtőipari feldolgozók is rosszul jártak.
Szerző(k): Kiss MelindaAlapellátás-fejlesztési modellprogram indul a svájci-magyar együttműködési program keretében. A 3,7 milliárd forint összegű támogatás célja négy magyarországi hátrányos helyzetű kistérség alapellátásának átalakítása és bővítése.
Szerző(k): MTIA magyarországi alkotmányos helyzetről vitáztak az úgynevezett Tavares-jelentés alapján az Európai Parlamentben. A vitában fölszólalt Orbán Viktor miniszterelnök, aki az alkotmányos érvekkel szemben a magyar kormány eddigi gazdasági eredményeit hangsúlyozta.
Szerző(k): NAPIOlyan kompromisszumos módosító javaslatot nyújtottak be egyebek mellett az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének Magyarországgal kapcsolatos állásfoglalás-tervezetéhez, amely a megfigyelési (monitoring) eljárás hivatalos megindítása helyett csupán azt mondja ki, hogy \"szoros figyelemmel kísérik\" a helyzet alakulását.
Szerző(k): NAPI, MTIA Magyarország elleni megfigyelési (monitoring) eljárás megindítására irányuló javaslat az egyik napirendi pont az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése nyári ülésszakának keddi ülésnapján.
Szerző(k): Inforádió