Ősz végére megszülethet a megállapodás a Nemzetközi Valutaalappal - mondta csütörtökön a Fidesz frakcióvezetője az MTI-nek.
Szerző(k): NAPIA gazdaságpolitikának arra kell törekednie, hogy fenntartható módon haladjon előre a szükséges költségvetési konszolidációval, állítsa helyre a pénzügyi szektor szilárdságát, valamint hozzon létre egy üzletbarátabb környezetet és támogassa a strukturális reformok végrehajtását, építve az első Széll Kálmán Terv céljaira - áll a Nemzetközi Valutaalap budapesti tárgyalásait követően kiadott közleményében.
Szerző(k): portfolio.huAz MVM-mel közös, a szlovák-magyar gázvezetéket építő projektcégnek adja át az EIB-től most felvett 75 millió eurót az MFB.
Szerző(k): Leszák TamásAz eurózóna válságának leginkább kitett külső ország Nagy-Britannia, vagyis a krízis elmélyülése a zóna felé jelentős kereskedelmi és banki kapcsolatokkal is bíró britek számára jelenti a legnagyobb kockázatokat - állítja a Maplecroft kutatása. A listán nem sokkal lemaradva, dobogós helyre került Magyarország.
Szerző(k): portfolio.huA magyar gazdaság recesszióban tölti az idei év egészét - jósolták a JP Morgan szerdai globális prognózisának Magyarországra vonatkozó fejezetében a ház közgazdászai.
Szerző(k): MTIHazai cégvezetőket megszólaltatva a kedvezőtlen magyarországi beruházási és gazdasági kilátásokról számolt be részletesen a Bloomberg hírügynökség. Az összkép rendkívül szomorú: a nemzetközi vállalatok hazai cégei hiányolják a kiszámíthatóságot és felróják az új adókat (válságadók, csipszadó), amelyek rombolták a befektetők bizalmát. Pedig beruházások nélkül Magyarország sem számíthat gazdasági növekedésre.
Szerző(k): portfolio.hu, Index.huSzemben folyamatosan ömlő pozitív politikai üzenetekkel csak egy gyengécske jó hírnek örvendhetnek a magyarok: már nem olyan kockázatos országuk, mint nemrégiben volt - írta a Financial Times.
Szerző(k): NAPIMeredeken lassul idén a szélesebb értelemben vett közép- és kelet-európai térség gazdasági növekedése az EBRD friss jelentése szerint. A bank Magyarországon 2012 egészére a májusban jósolt 1,0 százalékos gazdasági visszaesés helyett most már 1,3 százalékos idei GDP-mínuszt jósol.
Szerző(k): MTI-Eco