Donald Trump amerikai elnököt "ki fogják füstölni" a Fehér Házból - idéz az MTI Nancy Pelosi demokrata párti házelnök hétfői kijelentését, amelyben az elnök egyik vasárnapi interjújára reagált, amelyben lebegtetni kezdte, hogy az esetleges választási vereségét hajlandó lesz-e elfogadni.
Szerző(k): Szabó DánielVegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn, a kockázatvállalási hangulatot erősen visszaveti a koronavírusos fertőzöttek számának erős növekedése - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaMájusban már a tizenkettedik egymást követő hónapban Japán tulajdonban volt a legtöbb amerikai állampapír.
Szerző(k): Rácz GergőAz eddig vártnál kisebb idei amerikai gazdasági visszaesést jósol az IMF, amely most úgy látja, hogy a jövő évi növekedés üteme szerényebb lesz a becsültnél.
Szerző(k): Rácz GergőAz Európai Unió figyelmeztette pénteken az amerikai kormányt, hogy hagyjon fel az Oroszország és Európa között tervezett gázvezetékek kiépítésében részt vevő uniós cégek szankciókkal való fenyegetésével, és vitáit szövetségeshez méltón rendezze az unióval.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz USA legismertebb járványügyi szakembere szerint az ország helyi szintű egészségügyi ellátása úgy dolgozik, mintha repülés közben építené maga alá a repülőgépet. A vírusról három alapvető dolgot továbbra sem tudunk.
Szerző(k): Komócsin SándorRomlott a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban júliusban, az elemzők által várt javulás helyett.
Szerző(k): Szepesi AnitaErősödéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken.
Szerző(k): Szepesi Anita