Hazugságokat terjeszt és lejárató kampányt folytat Kína ellen az Egyesült Államok kormánya - jelentette ki a kínai külügyminiszter.
Szerző(k): Rácz GergőNevadában is Bernie Sanders a legnépszerűbb demokrata párti elnökjelölt-aspiráns, és pénteken Bill de Blasio, New York polgármestere is bejelentette, hogy őt támogatja.
Szerző(k): Rácz GergőWashington március 18-ával 10-ről 15 százalékra emeli az európai Airbus repülőgépeket sújtó büntetővámot.
Szerző(k): Rácz GergőAz elemzők által várt romlás helyett javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban februárban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.
Szerző(k): Rácz GergőKína szerepe a világgazdaságban egyre nagyobb, emiatt a koronavírus az egész világra hatással lehet. A 340 forintos euró már a jegybanknak sem tetszik, a régió részvénypiaca pedig ígéretes befektetés lehet - vélik az Amundi szakértői.
Szerző(k): Herman BernadettÖnként kivonja az amerikai piacról az Egyesült Államokban Belviq márkanéven forgalmazott, a túlsúly gyógyszeres kezelésére rendelt lorcaserin nevű gyógyszert japán gyártója, az Eisai, miután a szövetségi gyógyszerhatóság (FDA) arra figyelmeztetett, hogy a szer növelheti a rák kialakulásának kockázatát - jelentették be csütörtökön.
Szerző(k): Domokos LászlóAz amerikai szenátus is megszavazta csütörtökön azt a törvénymódosítást, amely elejét venné, hogy az elnök kongresszusi felhatalmazás nélkül indítson hadműveleteket - számolt be az MTU tudósítója.
Szerző(k): Domokos ErikaAz elemzők által vártnál gyorsabb lett a januári infláció az Egyesült Államokban - írta az MTI a Reutersre hivatkozva. Az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma visziont a vártnál kevésbé nőtt a múlt héten.
Szerző(k): Domokos Erika