Csökkenéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterDonald Trump amerikai elnök azt hiszi, hogy a hatalmát semmi sem korlátozza - állapította meg az amerikai képviselőház hírszerzési bizottsága kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.
Szerző(k): Szász PéterKamala Harris kaliforniai demokrata párti szenátor kedden bejelentette, hogy kiszáll az Demokrata Párt elnökjelöltségéért folytatott küzdelemből - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAlaposan megnehezíti egy több ezer újságírót foglalkoztató médiabirodalom munkáját, hogy a cég névadó tulajdonosa újból próbát tesz a nagypolitikában. Michael Bloomberg az Egyesült Államok elnöke szeretne lenni demokrata jelöltként, ami megköti a világ egyik legnagyobb és legismertebb hírügynökségének működési kereteit, ez érthetően nagy felháborodást keltett a szakmában.
Szerző(k): Rácz GergőAlaposan lelombozta a piacokat ismét az amerikai elnök. Donald Trump most épp kivárna a Kínával való megyegezéssel a 2020-as elnökválasztásokig, miközben napok vannak csak hátra, és hatályba lépnek az újabb védővámok.
Szerző(k): Rácz GergőAz Egyesült Államokból Kanadába telepíti át kutatóközpontját és hálózati berendezéseket gyártó üzemet lépesít Európában a Huawei Technologies Co. Ltd - mondta Zsen Cseng-fej, a kínai mobil távközlésiberendezés-gyártó konszern alapító vezérigazgatója a kanadai Globe and Mail lapnak adott interjúban.
Szerző(k): Domokos LászlóWashington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentős csökkenéssel zárták hétfőn a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék, amelyek azután kerültek lejtőre, hogy Donald Trump amerikai elnök a Twitteren megfenyegette Argentínát és Brazíliát, újra pótvámmal sújtják acél- és alumíniumtermékeiket - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika