Az amerikai elnök kedden Washingtonban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomprogramról 2015-ben aláírt többhatalmi szerződésből. Donald Trump szörnyűnek és egyoldalúnak nevezte a megállapodást, amely szerinte nem hozott békét és nem is fog - idézi az elnököt az MTI.
Szerző(k): Szász PéterCsökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden. A befektetők azt várják, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentse döntését az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodásról - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA magyar alapítású, mára globális IT vállalattá vált LogMeIn Inc. amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye 29,71 millió dollárt ért el az első negyedévben, az egy évvel korábbi 18,56 millió dollárt követően, a növekedés jóval meghaladta a várakozásokat - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Szerző(k): Szász PéterAz olajárak alakulásából arra következtetnek a szakértők, hogy a piacok a legrosszabb forgatókönyvre készülnek Donald Trump és az iráni vezetés vitájában a korábban kötött atomalku felülvizsgálatáról. Az amerikai elnök bekeményíthet, amire Teherán az egész közel-keleti régió biztonságát romboló választ adhat.
Szerző(k): Komócsin SándorA Comcast amerikai telekommunikációs konglomerátum mintegy 60 milliárd dollárt tett félre arra, hogy felvásárolja a 21st Century Foxot és kiüsse az eddig biztos befutónak tartott Walt Disney csoportot - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaElemzők által vártnál jóval nagyobbat nőtt Kína kivitele és behozatala áprilisban - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaDonald Trump elnöknek nem kell megjelennie a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló Mueller-bizottság előtt - közölte vasárnap Rudolph Giuliani, az elnök jogászcsapatának tagja az amerikai az alkotmány ötödik kiegészítésére hivatkozva.
Szerző(k): Szász PéterKim Dzsong Un észak-koreai vezető hatalmát azzal tudja még inkább megerősíteni, ha olyan lépésekbe megy bele, amelyek legitimációs forrást jelentenek neki, és ilyen a közeledés Dél-Koreával, a csúcstalálkozó az Egyesült Államok elnökével, valamint az elmúlt hetekben létrejött kínai-észak-koreai csúcs - mondta Csoma Mózes Korea-kutató vasárnap az M1-en.
Szerző(k): Szász Péter