USA

03.
30.
20:41
Sürgős szívműtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren

Sürgős szívműtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren

Csütörtökön nyitott szívműtétet hajtottak végre Arnold Schwarzeneggeren - írja a Sky híre alapján az Index.

Szerző(k): Domokos László
03.
30.
19:42
Amerikai vízumot szeretne? Akkor erről tudnia kell!

Amerikai vízumot szeretne? Akkor erről tudnia kell!

Az amerikai vízumért folyamodóknál várhatóan a közösségi médiában megjelent információkat is figyelembe veszik majd - erről küldte meg tervezetét pénteken az amerikai külügyminisztérium a Fehér Ház költségvetési hivatalának.

Szerző(k): Domokos László
03.
30.
18:29
Durva döntés született a kávéról

Durva döntés született a kávéról

A tudósok még vitatkoznak azon, hogy a kávé használ vagy árt az egészségnek, egy amerikai bíróság azonban már döntött: a rákkeltő hatásaira figyelmeztetni kell a fogyasztókat.

Szerző(k): Lovas-Romváry András
03.
30.
18:10
Ez lehet Trump veszte

Ez lehet Trump veszte

Még két évig gond nélkül növekedhet az Egyesült Államok gazdasága, 2020-ban azonban megváltozhat a szélirány és akár recesszióba is kerülhet a világ legnagyobb gazdasága - véli Mark Zandi, a Moody's Analytics vezető közgazdásza. Ez azért lenne kellemetlen Donald Trumpnak, mert akkor lesz esedékes az újabb amerikai elnökválasztás - írta a Portfolio.hu.

Szerző(k): Domokos László
03.
30.
15:22
Kiadtak egy orosz hackert az amerikaiaknak

Kiadtak egy orosz hackert az amerikaiaknak

Csehország kiadta az Egyesült Államoknak Jevgenyij Nyikulin állítólagos orosz hackert, akinek kiadását Washington és Moszkva egyaránt kérte - írja az MTI.

Szerző(k): Szabó Zsuzsanna
03.
30.
15:09
Új módszerrel kényszerítenék térdre Észak-Koreát - ki jár jól?

Új módszerrel kényszerítenék térdre Észak-Koreát - ki jár jól?

Úgy tűnik, „divatba jött” a világ vezetőinek körében, hogy csúcstalálkozót tartsanak Észak-Korea diktátorával. Életbe lépett a szabály, miszerint, aki kimarad ebből a sorból, az lemarad arról a lehetőségéről, hogy érvényesítse biztonsági igényeit.

Szerző(k): Komócsin Sándor
03.
29.
23:34
Visszatért a jó hangulat New Yorkban

Visszatért a jó hangulat New Yorkban

Az előző napi esést követően csütörtökön erősödtek a New York-i tőzsde főbb mutatói. A hónapot az indexek két-három százalékos veszteséggel fejezték be.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
29.
23:00
Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki - Washington további lépéseket tehet

Oroszország 60 amerikai diplomatát utasít ki - Washington további lépéseket tehet

Oroszország kiutasít 60 amerikai diplomatát és bezáratja az Egyesült Államok szentpétervári konzulátusát is, emellett szimmetrikus intézkedésekkel válaszol minden más olyan országnak is, amely a Szkripal-ügy miatt orosz külügyi alkalmazottakat nyilvánított nem kívánatos személynek - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. Az amerikai külügyminisztérium "nem lepődött meg" diplomatái oroszországi kiutasításán.

Szerző(k): Domokos Erika
03.
29.
15:52
Korrekció New Yorkban

Korrekció New Yorkban

Az előző napi veszteségek után indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon - írta az MTI.

Szerző(k): Domokos Erika