A kata és a rezsicsökkentés átalakítását muszáj volt megtenni, de megfontoltabban kellett volna belevágni ezeknek az átalakításába - véli Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke, aki szerint át kellene gondolni a 2023-as büdzsét.
Szerző(k): Domokos LászlóAz Országgyűlés 135 igen szavazattal, 54 ellenszavazat mellett elfogadta Magyarország 2023-as központi költségvetését kedden. A jövő évi büdzsében a kormány 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel, 3,5 százalékos hiánycéllal és 5,2 százalékos inflációval számol. Számolnak jövőre is a rezsicsökkentéssel. A megalapozó törvény miatt 79 jogszabályt kellett módosítani.
Szerző(k): Szabó DánielHétfő késő este megjelent a törvény a Magyar Közlöny legújabb számában.
Szerző(k): Rácz GergőAz új törvény szerint az átalányadózásra való áttérés nem választható 2022. szeptember elsejével a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete szerint.
Szerző(k): Rácz GergőA köztársasági elnök a közösségi médiában jelentette be, hogy aláírta a törvényt, ami miatt napok óta tüntetések zajlanak Budapesten és több másik városban. Meglepő módon oda is szúrt egyet a kormánynak.
Szerző(k): Rácz GergőSajátos politikai-szociológiai mutatvánnyal próbálkozik Rishi Sunak volt brit pénzügyminiszter, a pártelnök-miniszterelnöki pozícióért folyó verseny legnagyobb esélyese. Többi ellenfelével szemben ő nem akarja azzal meghódítani a Konzervatív Pártot, hogy adócsökkentést ígér, hanem ragaszkodik az irányításával bevezetett adóemelésekhez.
Szerző(k): Komócsin SándorSzombaton is tüntettek a katatörvény módosítása ellen, a megmozdulást a Mindenki Magyarországa Mozgalom szervezte délután 5-re. Volt hídlezárás, vonulás a városban, a tüntetők éjél után mentek haza. Azt ígérik, lesznek még megmozdulások.
Szerző(k): Szász PéterMég a fideszesek több mint harmadának sem tetszik a katatörvény ügye, és 20 százalékuknak negatívan változott a véleménye a kormányról emiatt – derült ki a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásából, amelyet a Momentum megbízásából végzett.
Szerző(k): Szász Péter