Az elmúlt négy évben számottevően nőtt az állam által beszedett központi adók száma. Bár 2010 óta eltűnt néhány kisadó, egészen új elvonások jöttek. Az Orbán-kormány 34 központi adóval vette át a kormányzást, ma 41 ilyen adót találtunk.
Szerző(k): Papp ZsoltSpeciális, csak a Krímben alkalmazott ideiglenes adószabályokat vezetne be Moszkva, ha a terület csatlakozik Oroszországhoz.
Szerző(k): MTI-EcoMagyarországnak még mindig vannak olyan kedvező adózási szabályozásai, amelyek igen vonzóvá tehetnék külföldi vállalatok szemében, sőt, e téren az EU-n belül versenybe szállhat például Ciprussal, Máltával, Hollandiával vagy Luxembourggal. Más kérdés, hogy ebből mennyit vesz el a törvényhozási bizonytalanság, illetve a politikai környezet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaOlvasóink visszajelzése alapján akár 7-8 hónapot is várni kellett, míg az adóhivatal elkészítette az igényelt adókártyákat. A NAV lapunkkal az közölte, hogy ez már a múlté, az okok pedig az új kártyaformátumra való áttéréssel magyarázzák.
Szerző(k): EconomxAz eredetileg feltételezett összeg többszörösére, csaknem 30 millió euró értékre követhetett el adócsalást Uli Hoeness, a Bayern München német labdarúgó egyesület elnöke - derült ki kedden, a sportvezető perének második tárgyalási napján.
Szerző(k): MTIAz új román kormány jelentős áfacsökkentést és a munkáltatók terheinek mérséklését tervezi, valamint távlatilag visszahozná a többkulcsos személyi jövedelemadót.
Szerző(k): EconomxKörvonalazódnak az ellenzék adóelképzelései: ha nyerne az Összefogás újra jönne a kétkulcsos szja, bevezetnék az adójóváírást, csökkenne az alapvető élelmiszerek áfája, nőne az osztalékjövedelmek adóterhelése. A kisnyugdíjasok egyszeri nyugdíjkiegészítést kapnának.
Szerző(k): Papp ZsoltIdén januárban az előző évinél 50 ezerrel több, mintegy 800 ezer munkavállaló után érvényesítettek kedvezményt a vállalkozások, további 10 milliárd forint értékben - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adó-és pénzügyekért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón.
Szerző(k): MTI