Újabb fordulat történt a magyar milliárdos vállalkozó, Gattyán György nevével fémjelzett erotikus videó-streaming platform, a Jasmin működtetése körül kialakult adóügyi jogvitában. Ezúttal a WebMindLicenses nevű cégének ügyében adott ki iránymutatást az Európai Unió Bírósága, míg egy másik céggel kapcsolatban még folyamatban van egy eljárás.
Szerző(k): Bodnár BarnaA Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványt tett hét gyanúsított letartóztatására, akik összesen több mint 1,8 milliárd forint összegű vagyoni hátrányt okoztak a magyar állam költségvetésének - közölte a főügyészség.
Szerző(k): Domokos LászlóTovább növelheti az élelmiszerárakat és a hazai élelmiszergyártó cégek problémáit a népegészségügyi termékadó (neta) emelése, pedig a fogyasztók továbbra sem lesznek egészségesebbek tőle.
Szerző(k): Molnár CsabaA Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetni valót. Bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal - üzente Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter Michael O'Leary Ryanair-vezérnek, aki az "extraprofitadót" illette kritikával.
Szerző(k): Szász PéterAz uniós tagországok az utóbbi időszakban tapasztalt energiaárrobbanás hatásainak az enyhítésére sokféle intézkedést hoztak a fogyasztók védelmében. Egy friss tanulmányból kiderült: a magyar megoldáshoz hasonló sincs máshol, és ezt elképesztőnek tartják az elemzők.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA kormány extraprofitadókról szóló rendelete kiemelten érinti a távközlési szektort. Könnyen lehet, hogy a szolgáltatók – élve az általános szerződési feltételekben meghatározott jogukkal – jelentősebb díjemelésre kényszerülnek – véli a Niveus Consulting Group.
Szerző(k): Domokos LászlóElég jól szerepeltek tavaly a NAV szolgálati kutyái, de emellett az adóhatóság beveti a drónokat, hőkamerákat is.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tavaly sem pihentek, a járvánnyal kapcsolatos lezárások idejére bezárt vendéglátó helyek helyett például a házhoz szállítást végző éttermek kerültek a célkeresztjükbe.
Szerző(k): Komócsin Sándor