Magyarországon az állam a GDP 39 százalékát vonja el adók formájában a gazdaságtól, e szint további csökkentéséhez be kell indulnia a gazdaságnak - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára pénteken Kecskeméten.
Szerző(k): MTITöbb mint 56 ezer közép–magyarországi magánszemély, illetve egyéni vállalkozó kérte tavaly adóhátrálékának átütemezését, illetve mérséklését az adóhatóságtól, és a hatóság az ügyek felében engedélyezte is azt, de az adózói együttműködés hiányában 15 ezer eljárást meg kellett szüntetni – közölte a NAV illetékes főigazgatósága szerdán az MTI–vel.
Szerző(k): MTIOszkó Péter szerint az adójóváírás visszahozására, a havi 400 ezer forintnál magasabb jövedelmeknél pedig második adókulcsra van szükség - derült ki a Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány és az Együtt 2014 sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): MTIA kormány megvárja a családpolitikáról készülő jelentést, mielőtt döntést hoz a családi segélyek esetleges megadóztatásáról - közölte hétfőn Pierre Moscovici francia gazdasági miniszter.
Szerző(k): MTIFellélegezhetnek a pár millió forintos tételben az interneten kereskedő adózók, akiket az elmúlt években tetemes összegű közteherrel sújtott az adóhatóság - számolt be a Pénzcentrum.hu.
Szerző(k): NAPIFebruár 20-ig kell tejesíteniük a havi bevalló vállalkozásoknak a tételes belföldi összesítő nyilatkozatot, ellenkező esetben akár százezres bírságot is kaphatnak – hívja fel a figyelmet az RSM DTM.
Szerző(k): NAPIA Facebook tavaly nem fizetett társasági adót, sőt 429 millió dollár adó-visszatérítés is jár neki - írja a Citizens for Tax Justice szervezet jelentése.
Szerző(k): MTIAz államkincstár honlapján publikálta az összes magyar önkormányzat helyi adóját.
Szerző(k): Papp Zsolt