Egy előnye lehet 2013-ra nézve annak, hogy viszonylag gyér érdeklődés mellett lépett hatályba a kisadózók tételes adója (kata) és a kisvállalati adó (kiva) − legalább több adó folyik be a költségvetésbe.
Szerző(k): F. Szabó EmeseKözéptávon nagy problémát jelenthet, hogy a vállalkozások immár a tagi kölcsönt is kedvezőbbnek ítélik meg, mint hogy hitelt vegyenek fel − a fejlesztések elmaradását mi sem jelzi jobban, mint hogy dinamikusan nő a vállalati betétállomány − mondja Bába Ágnes. A K&H vezérigazgató-helyettese szerint ilyen helyzetben semmilyen támogatás nem segít az új hitelek felfuttatásában, a régi kölcsönök megújítását viszont támogatni kellene. A tranzakciós illetéktől az aktívan bankoló vagy jelentősebb betétállománnyal bíró ügyfelek jó eséllyel mentesülnek majd − véli a szakember.
Szerző(k): Nagy László NándorÖsszesen több mint 24 milliárd forint adóval tartozik a NAV-nak a 150 legnagyobb, 2012 végén jogerőssé vált adótartózást felhalmozó cég és magánszemély, míg az emiatt kiszabott büntetés és késedelmi kamat összege meghaladja a 19 milliárd forintot. Az éllovas cég működésének alig másfél évében 1,6 milliárdos tartozást hozott össze.
Szerző(k): NAPIAz elmúlt években nagyon komoly összegek hagyták el az országot, a külföldi vagyontranszfer általánossá vált, számos statisztika bizonyítja, hogy hazánk a régió országai közül nagyon erősen kilóg Lázár János szerint.
Szerző(k): portfolio.huAz online szerencsejátékot szervezőknek kéthetente kell a bevételüket bevallaniuk, és a tiszta játékbevétel 20 százalékát adóként megfizetni.
Szerző(k): Index.huAz NGM első embere szerint egyre jobb és szigorúbb a Széchenyi pihenő kártyák szabályozása. A kibocsátás felpörgött: 2012 végén már a 72 milliárd forintot közelítette a munkaadók által feltöltött összeg.
Szerző(k): NAPIMiközben a kormányok világszere a pénzügyi válság által hátrahagyott költségvetési hiány betömésével küszködnek, az olyan nagy vállalatok, mit az Apple, a Google vagy a Vodafone minimális adófizetéséről szóló beszámolók közfelháborodást váltottak ki Európában és az Egyesült Államokban.
Szerző(k): InforádióMódosult az átalányadó választásra jogosultak köre január elsejével - derül ki az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztatóból.
Szerző(k): MTI-Eco