A Szép-kártya kedvező szabályai több mint 50 milliárd forintot hagyhatnak az érintetteknél az idén. A csaknem felére csökkentett adó mellett a munkavállalóknak adható összeg is megduplázódott, a kedvező szabályok a kormány egyik újabb döntése nyomán az év végéig fennmaradnak - mondta Tállai András az MTI-nek.
Szerző(k): Szepesi AnitaMiközben a világ nagy gazdaságai erősen támogatják a globális társasági adó 15 százalékos kulcsát és bevezetését, addig a magyar kormány erősen ágál ellene. Izer Norbert adóügyi államtitkár a terület magyar szakértőivel konzultálva azt állítja, hogy ez versenyképességi hátrányt okozhat Magyarországnak és az EU-nak is. Egy közvélemény-kutatás alapján viszont a magyar lakosság egyetértene azzal, hogy a multik fizessenek többet.
Szerző(k): Szabó DánielA nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerző(k): Domokos ErikaHa valaki kedvezményesen adózik, akkor alacsonyabb nyugdíjra számíthat, de a jelenlegi többletjövedelméből félre is tehet. A 24.hu számítása szerint jól járhat mintegy 33 ezer ekhós és 80-100 ezer kamionsofőr, akik nem a hagyományos módon adóznak. A gond az, hogy szinte lehetetlen megmondani, mennyi lesz a nyugdíjunk 10-20 év múlva, ráadásul tudni kell félretenni.
Szerző(k): Szász PéterFranciaország és Németország szerdán arra kérte a partnereit, hogy járuljanak hozzá a "történelmi megállapodáshoz" a vállalatok nemzetközi adórendszeréről - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA legtöbben sikeresen átálltak, de sok cég esetében vannak hibák most is az áprilisban indult új internetes adózási rendben. Most még sok a bonyodalom, abból is baj van, ha egy vállalat túl kevés, de abból is, ha túl részletes adatokat szolgáltat. A végső cél elbúcsúzni a meglévő körülményes rendszertől.
Szerző(k): Rácz GergőWally Adeyemo amerikai pénzügyminiszter-helyettes úgy látja, hogy a G7 országai támogatják a globális társági minimumadót. Az újonnan bedobott, az amerikai 21 százaléknál jóval alacsonyabb 15 százalékos kulcs főként az olyan adókedvezményekre építő országokat érintheti hátrányosan, mint Magyarország, amelyik elutasítja a javaslatot.
Szerző(k): Szabó DánielSok veleszületett vagy szerzett betegséggel, életmódot befolyásoló sérüléssel járó embernek jár adókedvezmény. Ezt akár utólag is igényelhetik az érintettek, de sokan nem lépnek a pénzükért.
Szerző(k): Szabó Dániel