Még van esély a kata (kisadózó vállalkozások tételes adója) megmentésére a Budapesti és Kereskedelmi Iparkamara (BKIK) szerint. A BKIK elnöke ezért levélben kérte a katásokat aránytalanul sújtó büntetőadót a kormányzatnál indítványozó Parragh Lászlót, hogy az általa vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) alapszabályának megfelelően elnökségi ülésen döntsenek a témában. A budapesti kamara és a hozzá csatlakozó vállalkozói érdekképviseletek ugyanakkor ismét arra kérik a törvényalkotót, hogy törölje el a Lex Parragh szabályt és helyette tárgyalja a széles körű szakmai vita során létrejött újraszabályozási javaslatot.
Szerző(k): Domokos ErikaNagy felhördülést keltettek a könyvelők és a számlázóprogramokért felelős szoftveresek körében az új online számlarendszerhez köthető interfész kezdeti használata során történt incidensek. Az egyik szakmai szervezet szerint a NAV "statáriális informatikát" vezetett be, a másik szerint viszont szó sincs erről.
Szerző(k): K. Kiss GergelySok munkavállaló reménykedett abban, hogy a távoli munkavégzés keretében akár egy tengerpartról is vígan dolgozhatnak, a cégvezetők pedig azt remélték, hogy akár más országokból is fognak tudni munkaerőt toborozni. Ennek azonban komoly jogi és adózási akadályai vannak. Egyes országok már léptek, de ők sem kínálnak megoldást minden problémára, mert azok nemzetközi egyezményekből fakadnak - hívja fel a figyelmet a KPMG.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA tavalyihoz képest két pozíciót javítva Magyarország a 14. helyre tornázta fel magát az adózási nemek globális összehasonlításában.
Szerző(k): Rácz GergőA NAV hónapok óta korlátozza az onlineszamla.nav.gov.hu oldalon a lekérdezéseket, így nem lehet konkrét listákhoz hozzájutni. Az adóhatóság - miután gyakorta szokták hitetlenkedve fogadni az informatikai hibákra vonatkozó visszajelzéseket - kapott a lekérdezés folyamatáról és hibára futásáról egy videót szeptember 20-án. Azóta nem válaszoltak, a hibajelenség változatlanul fennáll - írta Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA jelenlegi 1400 forintról akár 1600 forintig is felszökhet egy doboz cigaretta átlagára jövő áprilisban, mégpedig a jövedéki adó jelentős emelkedése miatt - írja a Magyar Nemzet szombati számában.
Szerző(k): Szabó DánielForradalmi változás lép hatályba január elsején az online számla adatszolgáltatási rendszer 3.0-ás verziójának bevezetésével. A kibővült adatszolgáltatási kötelezettség eredményeképpen lényegében minden érintett társaság teljeskörűen elektronizálhatja a számlázását – mondta Farkas Gábor, a PwC Magyarország adótanácsadási üzletágának igazgatója a Napi.hu-nak.
Szerző(k): Rácz GergőA szakszervezetek elfogadhatónak tartják a fővárosi újraindítási adót, ha annak bevételét a munkahelyek megtartására fordítják. Ezt azoktól a cégektől szednék be, amelyek bevétele nem csökkent, vagy nőtt a járvány ideje alatt.
Szerző(k): Domokos Erika