Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar gazdaság teljesítménye felülmúlja a nemzetközi várakozásokat - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter Pierre Moscovicivel, az Európai Bizottság (EB) leköszönő, a gazdasági és pénzügyekért, illetve adó- és vámügyekért felelős biztosával folytatott megbeszélés után a tárca tájékoztatása szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaMiközben az agrárberuházások dübörögnek, a gazdálkodók életét a tervezetthez képest megugrott költségek mellett adózási anomáliák is nehezítik. A Vidékfejlesztési Program beruházási támogatásában részesült, kettős könyvvitelt vezető kedvezményezetteknek a támogatás után adózni kell, a változáshoz jogszabály módosításra lenne szükség.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz adóazonosító jelről szóló igazolás minden esetben helyettesíti az adókártyát - hívta fel a figyelmet az adóhatóság az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Szerző(k): Domokos ErikaA Kínai hatóságok úgy döntöttek, hogy 2020 december végéig meghosszabbítják az elektromos és hibrid autók (new energy vehicles, NEV) vásárlásakor az adómentességet, amit 2018 elején vezettek be - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaAz első év mérlege szerint olyan jól teljesít az online számla, hogy jövőre akár 10 százalék alatt lehet az adóelkerülés mértéke - tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Szerző(k): Szabó DánielA nyugdíj melletti keresőtevékenységre több korlátozás is vonatkozik, így például a felső korlát elérésével papíron megszűnik a folyósítás. Viszont a jelenlegi jogszabályi környezetben ez másként alakul már a legtöbb esetben. Itt vannak a részletek.
Szerző(k): Szabó DánielZárolta Gérard Depardieu francia filmsztár egyéni vállalkozóként nyitott novoszibirszki bankszámláit az orosz adóhatóság - jelentette csütörtökön az Interfax hírügynökség.
Szerző(k): Domokos ErikaNagy Feró cége tavaly megduplázta bevételét, Kovács Ákosé pedig rekordévet zárt több mint félmilliárdos forgalommal. A Mága Zoltán koncertjeit szervező cégen és az általa alapított zenekart működtető egyesületen százmilliók folynak át, de közhasznú szervezetként adót nem fizetnek.
Szerző(k): Domokos Erika