Panorámafotót osztott meg új lakásából Tóth Vera, aki nemrég költözött külön testvérétől, és Budaörsön vett ingatlant. A környéken elég magasak a négyzetméterárak - írta a Pénzcentrum.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyre növekszik az agglomerációs települések lakossága, miközben Budapest belső kerületeinek népességszáma stagnál, a külsőbb kerületeké pedig csökken. A jelenség mögött a drasztikus fővárosi lakásdrágulás áll - olvasható a szerdai Népszavában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanNosztalgia járatokkal és egy közeljövőben megjelenő új könyvvel ünneplik a budapesti helyiérdekű vasúti közlekedés elindulásának, az első HÉV forgalomba állításának 130. évfordulóját.
Szerző(k): Domokos ErikaMegfordulni látszanak a budapesti ingatlanpiaci trendek: az agglomerációs elvándorlás lassult. Egyre többen költöznek be a városok belső területeire. Budapesten a korábbi lyukak befoltozása és a meglévő infrastruktúra átépítése visszacsalta az embereket az épített környezetbe - mondta Horváth Áron, az ELTINGA Kutatóközpont vezetője (képünkön) a Napi.hu ingatlankonferenciáján.
Szerző(k): Szabó DánielÜröm, Solymár és Budakalász a legmagasabb, míg Nagykőrös, Kiskunlacháza és Albertirsa a legalacsonyabb ingatlanárakkal csalogatja a vevőket a fővárosi agglomerációban - állapítja meg az Otthon Centrum új elemzése.
Szerző(k): Szepesi AnitaEgy családi házat tavaly átlagosan 170 nap alatt lehetett eladni. Budapesten 139 napot, a megyeszékhelyeken és a vidéki nagyvárosokban 150-160 napot, a községekben akár háromnegyed évet is várni kell a vevőre - derül ki az ingatlan.com piacfelméréséből.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Vodafone elindította a fővárosban és környékén a 4G+ szolgáltatást az 1800 MHz-es LTE frekvenciasáv bekapcsolásával, amivel másodpercenként akár a 150 Mbites elméleti letöltési sebesség is elérhető - jelentette be Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA cégbíróságon bejegyezték a BHÉV Zrt.-t, így nyugvópontra kerülhet a budapesti városhatáron túl közlekedő HÉV ügye - közölte hétfői számában a Világgazdaság.
Szerző(k): MTI