A kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, és az azzal összefüggésben meghozott gazdasági döntésekkel összhangban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos elnöksége az év őszi időszakára halasztotta tagjainak 2020-as tagdíjbevallását és -fizetését. A köztestület ezzel is segíteni kívánja tagjait a gazdasági nehézségek áthidalásában.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz agrárbiztosítások idei díjtámogatásában kizárólag azok a gazdálkodók részesülhetnek, akik ezt az igényüket az egységes támogatási kérelemben június 9-ig külön feltüntetik. Célszerű ezt a lépést a május 15-i határidőre megtenni, ezt követően ugyanis késedelmi szankcióként a támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Szerző(k): Herman BernadettVesztegetés miatt vádat emeltek Bige László ellen és börtönnel fenyegetik. Aki azt gondolná, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere akart megvesztegetni valakit, téved. Másvalaki állította, hogy ő vesztegette meg Bige Lászlót – igaz, nem kapott érte semmit –, a hatóságoknak pedig a jelek szerint nem tűnik fel, hogy mennyire is nonszensz ez.
Szerző(k): Tóth László LeventeA tavaszi árpa, a zab, a magborsó és a cukorrépa vetése – a múlt héten összesített adatok szerint - gyakorlatilag befejeződött. A napraforgó vetése is a végéhez közeledik, 97 százalékos a készültsége. A kukoricát már 912 ezer hektáron elvetették, ez 92 százalékos készültséget jelent. Az őszi búzavetések fejlődése sok helyen lelassult, a gyengébb termőhelyi adottságú területeken gyakorlatilag megállt a növények fejlődése - tudtuk meg az agrártárcától.
Szerző(k): Tóth László LeventeMárciusban 10,3 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel azelőtt, az éves áremelkedés 4,2 százalékponttal nagyobb volt a februárinál - írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai nyomán.
Szerző(k): Szász PéterNagyon nagy szükségük lenne a szántőföldi növényeknek most az esőre, de az a mennyiség, amely a következő napokban érkezik, nem tudja ellensúlyozni azt, hogy március eleje óta alig láttunk csapadékot - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szerző(k): Szász PéterFelépült a Syngenta új, modern paradicsom-bemutatóközpontja Hollandiában. A Tomato Vision a vállalat szándéka szerint fontos kutatóbázis, találkozási pont és tudásközpont lesz a jövőben a paradicsom-fajtaválasztáson gondolkodó partnerek számára.
Szerző(k): Tóth László LeventeEurópának az innovációba kell befektetnie az élelmezésbiztonság erősítése érdekében, a koronavírus világjárvány bizonytalansága közepette - állítja Igor Teslenko, a Corteva Agriscience európai elnöke.
Szerző(k): Tóth László Levente