Az agrárminiszter új rendelete lehetővé teszi, hogy Magyarországon is drónokkal juttassák ki a növényvédő szereket a földekre. A mezőgazdasági drónok kezelése engedélyhez kötött, rendelkezni kell pilóta nélküli légijármű irányítói igazolvánnyal és el kell végezni egy drónos növényvédelmi alapképzést is. Az utóbbi tudást kétévente frissíteni kell.
Szerző(k): Domokos ErikaA kormány egyszeri 1,9 milliárd forint forrást biztosít a kacsa- és libatartók számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter az ágazat szereplőivel történt egyeztetésen a Bács-Kiskun megyei Mélykúton, pénteken.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTöbb piaci bizonytalanság is nehezíti az agrárvállalkozások gazdálkodását, ám a verseny továbbra is fejlesztési kényszerben tartja az érintetteket. Az új kihívások leküzdésében az állami és uniós támogatások, illetve a rugalmas finanszírozási lehetőségek segíthetik a gazdákat, valamint azok a növénybiztosítások, amelyek már az OTP Bank tanácsadóinál is elérhetőek.
Szerző(k): Herman BernadettA kacsa- és libatenyésztők, a nekik járó állatjóléti támogatásoknak csak a töredékét kapták meg az államtól, immár két negyedévre vonatkozóan. Az áremelkedések és az elszálló termelési költségek mellett ez már túl nagy érvágást jelent: több termelő arra kényszerült, hogy befejezze a működést, míg mások elbocsátásokat lengettek be. Az ágazatban csődhullámra számítanak. A felháborodott állattartók jelenleg tüntetésekre készülnek, mert eddig hiába fordultak kompenzációért a Baromfi Termék Tanácshoz (BTT).
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Agrárminisztérium (AM) 1,8 milliárd forintos támogatásával 3,6 milliárd forintos tejipari és borászati beruházás valósul meg Szekszárdon. A Tolnatej Zrt. 1,5 milliárd, a Mészáros Családi Borászat 300 millió forint támogatást kapott.
Szerző(k): Domokos ErikaA mezőgazdaságnak jó éve volt, a további fejlődéshez fejlesztésekre van szükség az agrárminiszter szerint.
Szerző(k): Csernátony CsabaLezárult az egy hónapos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés sorozat. Kirívó jogsértés nem történt, a tapasztaltak szerint a koronavírus járvány elleni védekezést elősegítő higiéniai szabályokat a legtöbb élelmiszer-vállalkozás betartja.
Szerző(k): Rácz GergőNagy István miniszter úgy látja, a termelők védve vannak és az első körben három hónapos árplafon esetleges meghosszabbítását csak később vizsgálják meg.
Szerző(k): Csernátony Csaba