Több mint egymilliárd forintnyi uniós támogatást nyert a gazdák önkéntes részvételén alapuló on-farm projekt, amely a gazdák bevonásával végzett kutatásokat fogja össze.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz ősszel a parlament elé kerülhet az osztatlan közös földtulajdonok felszámolását célzó birtokrendezési jogszabálycsomag, és az agrártárca vizsgálja a hazai agráriumot érintő adózási rendszer átalakítási lehetőségeit is.
Szerző(k): Tóth László LeventeA Vidékfejlesztési Program keretében minden forrást meghirdettek, több mint 1370 milliárd forintra már megszülettek a támogatói döntések - tudtuk meg az Agrárminisztériumtól, amely szakmailag indokolatlannak tartja a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) a program kapcsán napokban hangoztatott felvetéseit.
Szerző(k): Tóth László LeventeA háznál tartott sertések mindegyikét leölné - a tulajdonos kártalanítása mellett - a sertéspestissel érintett területeken az agrártárca javaslata, amely a hvg.hu birtokába került, s amelyet az önkormányzati választások előtt a várható politikai hatás miatt parkolópályára tettek.
Szerző(k): Szepesi AnitaÚj támogatási konstrukciókat jelentett be Nagy István agrárminiszter. Az új konstrukciók a Vidékfejlesztési Program keretében nyújtott vissza nem térítendő, fejlesztéseket szolgáló támogatások mellett az agrárvállalkozások beruházásainak megvalósítását segítik.
Szerző(k): Tóth László LeventeA kuvaszt nem a külseje teszi nemessé, hanem a jelleme, amelyhez lenyűgöző szépség párosul. Büszkék vagyunk rá, hogy nemzetközi szinten is ilyen különleges genetikai erőforrásokkal rendelkezünk - mondta Nagy István agrárminiszter a Nemzetközi Kuvasz Tenyésztési Konferencián, Tápiószentmártonban.
Szerző(k): Domokos ErikaA 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési Program forrásaiból az idén év elején élelmiszeripari és borászati vállalkozások számára meghirdetett 50 milliárd forintos keretből eddig 48,6 milliárd forintról született döntés, az elbírálások azonban folytatódnak, mivel a keretet 70 milliárd forintra emelték.
Szerző(k): Tóth László LeventeSaját termelésű halakkal végezheti a jövőben a telepítéseket a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A társaság ugyanis összesen 1300 hektárnyi tógazdaságot kapott vagyonkezelésbe a birtokpolitikai tanács döntése nyomán. A lépésekkel tó halállománya egészségesebb és étkezési szempontból magasabb minőségű lehet.
Szerző(k): Tóth László Levente