Hiába forog most minden a villanyautók és az akkumulátorok körül, több lábon kellene állni - vélekedik a svájci Georg Fischer AG szerszámgépüzletágának régiós, magyar és román piacért felelős vezetője.
Szerző(k): Varga CsengeHivatalosan is bejelentette a Volkswagen, hogy az első Európán kívüli akkumulátorgyárat Kanadában építi, és nem igazak azok a pletykák, amelyek szerint az uniós beruházásait a gyár végül az Egyesült Államokban kívánja megvalósítani.
Szerző(k): EconomxA Kínai Nemzeti Energiahivatal rendre elbüszkélkedik a megújuló energiaforrások felhasználása terén tett lépéseivel, arról azonban ritkán számol be, hogy mindeközben a szénprojektek is újra felpörögtek az országban. Tavaly összesen 106 gigawatt összkapacitású szénerőmű építésére adták meg az engedélyt, négyszer annyira, mint 2021-ben.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJanuárban az ipari termelés volumene 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 3,2 százalékkal mérséklődött. Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,9 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az épületek építése 1,1 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 12,7 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 3,7 százalékkal kisebb volt a novemberinél.
Szerző(k): Varga CsengeSorra érkeznek a hírek újabb és újabb akkumulátorok felrobbanásáról. New Yorkban csütörtökön többen meg is sérültek. Legtöbbször az elektromos rollerekkel van gond, de telefonok és laptopok is sokszor feladják a harcot.
Szerző(k): Horváth BalázsA Volkswagen előnyben részesítené az akkumulátorgyártást Amerikában, de ettől még nem vonja vissza az európai telephelyek kiépítési tervét.
Szerző(k): Varga CsengeMárcius 10-től előrendelhető, március 14-től pedig már kapható az Apple iPhone 14 és iPhone 14 Plus sárga színben is.
Szerző(k): Csókási AnnamáriaJelen pillanatban úgy tűnik, hogy a Volkswagen kivár, és felfüggeszti azon akkumulátorgyárai építését, amelyet eredetileg Kelet-Európába tervezett. A háttérben lényegében az áll, hogy most épp az tűnik olcsóbb opciónak, ha az Egyesült Államokban épülnek meg a tervezett Volkswagen-akkumulátorgyárak.
Szerző(k): Hercsel Adél