Balszerencsés ötlete támadt egy indiai miniszternek, aki társadalmi és gazdasági hasznot remélt attól, hogy italszállító szolgáltatást vezessenek be az egyik állam nehezen megközelíthető kistelepülésein. Sokan, leginkább vidéken élő nők körében hatalmas felháborodást keltett az ötlet, lévén elmondásuk szerint az ittasság már amúgy is elég bajt okoz az életükben.
Szerző(k): Rácz GergőÁtmeneti visszaesés után ismét nő a vodka fogyasztása Lengyelországban, részben mert a szociális támogatások növekedésének köszönhetően több szabadon elkölthető pénzük marad az emberek zsebében.
Szerző(k): Barabás JúliaÖnkéntesen kötelezettséget vállalt az Európai Sörfőzők Szövetsége, ezen belül 25 ország sörszövetsége, köztük a Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) is, hogy 2022-ig megjelölik a sörök csomagolásán az italok összetevőit és tápértékeit - adta hírül az MSSZ.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA középérésű szilva több mint felét már leszedték, a késői fajták közül több csak egy-két hét múlva lesz érett. A fogyasztói ár alacsonyabb, mint tavaly, a termelők pedig panaszkodnak, hogy nagyon olcsón veszik át a portékájukat a felvásárlók - számolt be a Beol.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEgyes gazdák már augusztus utolsó napjaiban megkezdhetik a kékszőlőfajták szüretelését a villányi borvidéken - mondta az MTI-nek Nagy Gergely, a 2500 hektáros szőlőtermő-terület hegyközségi tanácsának titkára.
Szerző(k): Szász PéterSzlovákiában még az egy tucatot sem érte el azok száma, akik kérvényezték az illetékes hatóságoknál, hogy legálisan pálinkát főzhessenek otthon. Úgy tűnik, elszúrták a házi szeszfőzés szabályozását.
Szerző(k): Barabás JúliaLengyelországban megfordult az ittas vezetés korábbi csökkenő tendenciája. Úgy látszik, egyes autósok elfelejtették, mekkora összegeket fizethetnek kártérítésként, ha részegen balesetet okoznak.
Szerző(k): Barabás JúliaBudapest kerületeinek összehasonlításában az egyik budai elitkörzetben buktatták le a rendőrök a legtöbb ittas vezetőt az első fél évben, az országos listát egy somogyi falu vezeti.
Szerző(k): Komócsin Sándor