December 12-ére halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését az OTP Ingatlanlízing Zrt. devizahiteles perében a Fővárosi Törvényszék pénteken Budapesten.
Szerző(k): MTI-EcoAlkotmányellenesnek bizonyult Romániában a kártyás díjcsomagok névtelenségét megszüntető törvény.
Szerző(k): MTI-EcoJelentősen növelné az OTP Bank várható és potenciálisan felmerülő veszteségét a Magyar Nemzeti Bank (MNB) módszertani útmutatásának esetleges alkalmazása a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződések árfolyamrés semmissége miatti átszámításáról - jelentette be a hitelintézet a BÉT honlapján hétfőn.
Szerző(k): MTI-EcoMinden oka megvan a gazdasági szereplőknek arra, hogy aggódjanak a béketárgyalások kudarca nyomán újrakezdődött ukrán polgárháború miatt, már az EU-orosz viszony esetleges további romlása is menekülésre készteti a vállalatokat.
Szerző(k): EconomxAz Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte és megsemmisítette a Munka Törvénykönyvének azt a rendelkezését, amely szerint a várandós, illetve az emberi reprodukciós eljárásban résztvevő nőt csak akkor illeti meg a felmondási védelem, ha állapotáról a felmondás közlését megelőzően tájékoztatta a munkáltatóját.
Szerző(k): EconomxNem pusztán a 2010 után kiépült magyar Frankenstein-rendszert, hanem annak szánalmas baloldali ellenzékét, illetve a piacgazdaság és a megszorító gazdaságpolitika pusztító találkozását is elemzi cikkében az egyik legfelkészültebb amerikai Magyarország-szakértő.
Szerző(k): EconomxAz Alkotmánybíróság (Ab) szerint a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után ugyanannyi családi pótlék jár akkori is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek. Ennek biztosítása azonban hiányzik a családtámogatási törvény családi pótlékról szóló szabályaiból, ezért az Ab felhívta az Országgyűlést, hogy az alaptörvény-ellenességet előidézett hiányosságot december 31-ig orvosolja.
Szerző(k): MTIAlkotmányellenes az a rendelkezés, amely szerint a nemzetbiztonsági ellenőrzés alá eső személlyel szemben az ellenőrzés alapjául szolgáló jogviszonya idején évente kétszer 30 napig titkos információgyűjtést is lehet folytatni - olvasható az Alkotmánybíróság (Ab) honlapján szerdán közzétett közleményben.
Szerző(k): MTI