Megegyezett egymással Angela Merkel pártja, a CDU és a német szociáldemokraták: ha utóbbi tömörülés tagjai is elfogadják a megállapodást, megalakulhat az új német kormány.
Szerző(k): Szabó DánielŐrült tempót diktálnak Németországban a nagykoalícióra készülő pártok, hogy még a hét vége előtt elkészítsék a kormányzásukat megalapozó szerződés tervezetét. Maradtak nyitott kérdések, de a kancellár bejelentette, hogy több szabadon elkölthető pénz lesz az államkasszában, amint korábban tervezték.
Szerző(k): Komócsin SándorMartin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője egyértelmű célzást tett arra, hogy külügyminiszter akar lenni a leendő nagykoalíciós kormányban. Az Európai Parlament volt elnöke határozottabb Európa- és integrációpárti irányt adna a német külpolitikának.
Szerző(k): Komócsin SándorBerlinben ma reggel összeült a Szociáldemokrata Párt (SPD), valamint a Keresztényszociális- és Kereszténydemokrata Unió (CDU-CSU) elnöke, hogy megkezdje a nagykoalíció előkészítését. A délelőtti órákban csatlakozott hozzájuk mindhárom pártból egy-egy 15 tagból álló szakértői bizottság a témák részletes megvitatására - számolt be az InfoRádió.
Szerző(k): Domokos LászlóAz egyharmados arányt sem éri el az újabb nagykoalíció gondolatának lakossági támogatottsága Németországban egy szerdán ismertetett felmérés alapján, amely a Bild című lap megbízásából készült. A lap szerint az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unióban (CDU) már mérlegelnek is egy "B-tervet" arra az esetre, ha kudarcba fullad a nagykoalíció folytatása.
Szerző(k): Szepesi AnitaMartin Schulz, a német szociáldemokraták vezetője ugyan megszerezte pártja kongresszusának támogatását az új nagykoalícióról folytatandó tárgyalásokhoz, ám úgy tűnik, ez végleg felőrli politikai hitelét. Ami Európának, Németországnak és Angela Merkelnek jó, az neki nem igazán jó.
Szerző(k): Komócsin SándorÜdvözölte Angela Merkel német kancellár és Horst Seehofer bajor kormányfő, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke vasárnap, hogy a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a koalíciós tárgyalások megkezdése mellett döntött rendkívüli kongresszusán.
Szerző(k): Szász PéterTörténelmi mélypontra süllyedt a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) támogatottsága, és a németek többsége nem szeretné, hogy Martin Schulz pártelnök legyen az alkancellár a következő kormányban - mutatták ki csütörtökön ismertetett felmérések.
Szerző(k): K. Kiss Gergely