Pénteken nagyobbat, tegnap kisebbet estek a vezető technológiai részvények, s a befektetők máris azon aggódnak, végleg keresztet kell-e vetni nagy áremelkedésre. A vezető cégek értékéből eltűnt 140 milliárd dollár.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásTavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája - derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat \"Brandz Top 100\" felméréséből.
Szerző(k): Domokos ErikaA kínai okostelefon gyártók egyre nagyobb részesedést hasítanak ki maguknak a világpiacból a Samsung és az Apple kárára - állapítja meg első negyedévi forgalmi kimutatásában a Gartner piackutató intézet.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Apple Kína és Brazília után egy újabb országra, Indiára is kiterjesztette az iPhone okostelefonok gyártását - számolt be szerdán a német Heise Online technológiai hírportál a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva.
Szerző(k): Papp ZsoltA hétfői kereskedésben elérte a 800 milliárd dollárt az Apple értéke.
Szerző(k): Csernátony CsabaMintegy 4 százalékkal nagyobb bevételt ért el az Apple a legutóbbi negyedévében, mint egy évvel korábban. Azonban ez elmarad a korábban várttól, mintegy 100 millió dollárral. A techcég már a világ legnagyobb készpénzhegyén ül: a jelentésük szerint 256,8 milliárd dollárnyi készpénzt tartanak.
Szerző(k): Szabó DánielMinimális változással ingadoztak kedden az amerikai tőzsdeindexek, a Nasdaq azonban napközben 6102 ponton rekordot állított be.
Szerző(k): Domokos ErikaKedd este jelent az Apple, a techrajongók várhatóan az új termékekre figyelnek, a piacot viszont az érdekelheti, tovább nőtt-e a világ legnagyobb vállalati készpénzhegye, s átlépte a 250 milliárd dollárt.
Szerző(k): Lovas-Romváry András