Az Auchan több sorozat saját márkásként forgalmazott tojást hívott vissza. Ezt tette a Lidl is, amely az Aranykorona Zrt.-től vett tojásokat.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Auchan bezárja két hipermarketjét Lengyelországban, mert minden próbálkozása ellenére nem sikerült rentábilissá tenni a működésüket. A kereskedelmi multik sokkal nehezebb helyzetben vannak most, mint 20 évvel ezelőtt.
Szerző(k): Barabás JúliaCsalók rendszeresen próbálnak valamelyik boltlánc nevében átverni embereket. Most az Auchan lett a célpont, a cég nyomban lépett.
Szerző(k): Csernátony CsabaMár több kereskedelmi lánc állt ki a magyar tojás ügyében, amelynek 80 százaléka EU-konform ketreces tartásból származik.
Szerző(k): Tóth László LeventeAz Oney Magyarországban a korábbi 60-ról 100 százalékosra nőtt a BPCE és az Auchan csoport tulajdonrésze. A Cetelem kiszállt az áruhiteleket nyújtó vállalkozásból.
Szerző(k): Herman BernadettEgyre több ország határolja el magát az egyszer használatos műanyagok forgalmazásától, Franciaországban januártól, New Yorkban pedig márciustól korlátozásokra került sor. 2021-re várhatóan egész Európában, így Magyarországon is életbe lépnek majd a szabályozások. Az Auchan Magyarország viszont már idén áprilistól megkezdte ezek kivonását a termékkínálatából - írja közleményében az áruházlánc.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz auchan valamennyi boltjában megjelennek az önkiszolgáló kasszák.
Szerző(k): Csernátony CsabaAz Auchan egyik teherautója az egyik magyarországi Penny Marketnél állt meg. A boltlánc megköszönte az összes konkurenciánál dolgozók munkáját.
Szerző(k): Csernátony Csaba