A kiskereskedelemben továbbra is a hagyományos telefonok fogynak jobban, bár értékben az okos készülékek már átvették a vezetést. A modern kereskedelmi csatornák még szűk piacon osztoznak, a forgalom legnagyobb része a szolgáltatóknál csapódik le.
Szerző(k): Hőnyi GyulaAz Auchan által reklámozott termékek jelentős részénél nem bizonyította azok magyarságát – olvasható a GVH közleményében.
Szerző(k): NAPIA modern kereskedelmi csatornák évek óta nagy súlyt helyeznek az iskolakezdésre és jelentős forgótőkét fektetnek a készletekbe. Ennek megfelelően az is náluk vásárolja meg a tanszercsomagot, aki rendszerint papír-írószer boltokba jár vásárolni az év többi részében.
Szerző(k): Hőnyi GyulaA Tesco tavaly is megtartotta vezető pozícióját a hipermarketek között, mint ahogy a Lidl elsőségét sem veszélyeztette semelyik diszkont versenytársa: az előbbi 5 százalékkal, az utóbbi kereskedelmi lánc 6 százalékkal tudta növelni nettó árbevételét az előző üzleti évhez képest - derül ki a napokban közzétett adatokból.
Szerző(k): NAPIKét hónapja fekszik a Nemzeti Üdülési Szolgálat asztalán az Auchan ajánlata az Erzsébet-utalvány bevezetésére.
Szerző(k): Hőnyi GyulaA Tesco elsőségét vélhetően tavaly is megtartotta a hipermarketek sorában, az Auchan is növelni tudta bevételét 2010-hez képest, míg a hamarosan Auchanként nyitó Cora áruházak üzemeltetője tovább növelte veszteségét.
Szerző(k): NAPINyár közepén kapnak Auchan márkanevet a Cora-áruházak, utóbbi márka használati joga néhány héten belül lejár. Az Auchan megerősítette, mindegyik átvett áruházat tovább működteti. A Cora felvásárlásával az Auchan árbevétele megközelítheti a 300 milliárd forintot.
Szerző(k): Hőnyi GyulaAz Auchan után az OBI is építkezne Győrben.
Szerző(k): Körtési Zsolt