A tavaly szeptemberben kialakított négy fővárosi közterületi parkolózóna több milliárdos éves bevételnövekedést jelent a 12 érintett önkormányzatnak. A parkolóházak a közteres változtatás nyomán szintén emelték áraikat.
Szerző(k): Varga CsengeA magyarok megosztottak a kérdésben, autómentes maradjon-e a Lánchíd, azonban országosan enyhén az autómentesség felé billen a mérleg. Budapesten döntetlen eredmény született, ugyanannyian támogatják és ellenzik a gépjárművek száműzetését.
Szerző(k): Varga CsengeElkészült a lista, hogy kik a legarrogánsabb és a legudvariasabb autóvezetők.
Szerző(k): EconomxAz M7-es autópálya mindkét oldalán baleset lassítja a haladást: az egyik oldalon már 10 kilométeres torlódással kell számolni, a másik oldalon pedig csak egy sáv járható. Ezen túl másutt is kell fennakadásokkal számolni a közlekedésben országszerte – írja az Útinform.
Szerző(k): EconomxSzlovéniában 6,8 százalékkal drágulnak az e-matricák, miután a szlovén kormány csütörtöki ülésén elfogadta az autópályakezelő vállalat (DARS) javaslatára a díjköteles utakról és útdíjakról szóló rendeletet.
Szerző(k): Varga CsengeKevesen tudják, hogy az autópályamatricák árának idei emelkedésével a bírságok összege is emelkedett, ezért nem árt tisztában lenni a tipikus felhasználói tévesztésekkel, hogy elkerülhessük a jogosulatlan úthasználat miatt kiszabott büntetéseket.
Szerző(k): Varga CsengeA vállalat nem a Red Bull-csapattal fog együtt dolgozni a jövőben, az Aston Martinhoz igazolnak. A Honda azért dönthetett az újrakezdés mellett, mert a F1 magasabb arányban fogja előírni az elektromos erőforrások használatát a környezetvédelmi célok betartása érdekében.
Szerző(k): Horváth BalázsRekordot döntött az Egyesült Államokban a járművek átlagos kora. Ez volt a 2008-2009-es recesszió óta a legmagasabb éves növekedés. A szakemberek szerint azonban csökkenni fog az amerikai járművek átlagos kora, mivel idén a növekvő kínálat és a fellendülő kereslet 14,5 millió fölé emeli az eladott új járművek számát.
Szerző(k): Economx