Balesetek, torlódások nehezítik már pénteken kora délután a közlekedést.
Szerző(k): EconomxMájus 6-án és 7-én ismét szabad a Pesti alsó rakpart a mozogni és a kikapcsolódni vágyók számára. A rakpartszakaszt a Margit híd és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utcai lehajtó között lehet autómentes környezetben használni. Eközben az elöregedett ivővíz-főnyomócsöveket fogják cserélni, ami a rakpartnyitást is érinti. Mutatjuk, hogyan lehet megközelíteni a bejárható rakpartszakaszt.
Szerző(k): Varga CsengeTársadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány május 10-i határidővel azt a tervét, hogy a gépjármű üzemeltetésének fogalma helyett bevezeti a gépjármű használatának a fogalmát. Ez azt jelenti, hogy a biztosítási kötelezettség ezentúl lényegében a gépjármű bármilyen használatára kiterjed majd, a versenyeket leszámítva. A zöldkártya kiállításában is változásokat terveznek.
Szerző(k): EconomxSzigorú a közvélemény. Ha az autóvezetési alkalmasság szóba kerül, gyakran a forgalomban bizonytalanul kóválygó idősekről, illetve a bedrogozva száguldó és villanyoszlopra tekeredő fiatalokról esik szó. Alábbi írásunkban utánajárunk, hol lehet az igazság, illetve milyen közlekedésbiztonsági tervek vannak ebben a megosztó ügyben.
Szerző(k): Sánta AndrásFelveszik a villanyautók a versenyt a benzines autók átlagos kgfb-díjaival. Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja. A hagyományos meghajtású kocsik közül a benzinesek átlagdíja megközelítette a 48 ezer forintot, a dízeleké pedig meghaladta az 58 ezer forintot. A cascobiztosításokat nézve a villanyautók éves átlagdíja szintén nem sokkal marad el a benzinesekhez és a dízelesekhez képest.
Szerző(k): Varga CsengeA hagyományos rádióhallgatás messze a legnépszerűbb; az online formában is rádiót hallgatók aránya stabilan 40 százalék körül mozog. A világjárvány időszaka viszont markáns nyomot hagyott a médiafogyasztási szokásokon.
Szerző(k): Horváth TiborKétmilliárdos útfelújítás kezdődött Komárom-Esztergom vármegyében részben uniós támogatásból, amely csaknem hat kilométernyi útszakaszt érint.
Szerző(k): Varga CsengeElütöttek egy 92 éves férfit az M0-s autóúton vasárnap este, majd a gázoló elhajtott, és a forgalomban legalább 40 autó keresztülment a földön fekvő áldozaton. A baleset után a helyszínelők fél kilométer hosszan találtak emberi maradványokat az úttesten. A segítségnyújtás nélkül elhajtó sofőrt még keresik, azonban a kisbuszt megtalálták.
Szerző(k): Varga Csenge