Jelentős havazásra figyelmeztet a Magyar Közút. Úgy készülnek, hogy az utakon hóeltakarításra lesz szükség, az autósokat pedig arra kérik, hogy óvatosan vezessenek, miután a többség már nyári gumikkal közlekedik.
Szerző(k): Varga CsengeÉvente új rendszámok lesznek Magyarországon, de rejtélyes módon második betűként az A után E következik a hatóság ábécéjében. Pedig van magyarázat.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsAlkatrészhiány miatt orosz anyaüzemében szüneteltetik a Ladák gyártását: a szankciók miatt számos nyugati beszállító nem küld alkatrészt az orosz autógyártónak.
Szerző(k): EconomxA kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások átlagdíja március elején 52 322 forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 48 088 forinttal.
Szerző(k): Varga CsengeA Toyota még soha annyi járművet nem értékesített februárban a vállalat fennállása óta, mint az idén.
Szerző(k): Varga CsengeMagyarország legnagyobb gyorsforgalmi útfelújítása kezdődik tavasszal, amire már sok hazai autós várhatott, hiszen jelentős anyagi kárt jelent a gépjárművek karbantartása, amit tetéznek a kátyúkárok.
Szerző(k): Varga CsengeRengeteg baleset történt az utakon a múlt évben és a gyorshajtás mellett az elsőbbségadás jelenti a legfőbb problémát. Kirívó baleseteknél még a casco sem fedezi a kárt, pedig a személyi sérüléseket okozó baleseteken kívül gyakoribb a koccanás, amely vagyoni kárt okoz.
Szerző(k): Varga CsengeÚj biztosításon dolgozik a Revolut, amelyet elsőként Írországban tervez bevezetni. Nem először kísérletezik a netbank biztosítási termékekkel, viszont ez az új szolgáltatás az egyik legnagyobbá nőheti ki magát.
Szerző(k): Varga Csenge