Mégsem omlik össze a hazai villanyautók piaca - írja a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleményében. Az új áramár-szabályozás értelmében az e-autósoknal átlagosan 600 forint helyett 1052 forintba fog kerülni 100 kilométer megtétele. Az üzemanyagok hatósági árának kivezetésével viszont sokkal olcsóbb lesz az elektromos, mint a hagyományos autózás.
Szerző(k): Domokos ErikaA 95-ös benzin átlagára 718 forintra, a gázolajé 775 forintra mérséklődik.
Szerző(k): Csernátony CsabaGőzerővel folytatódnak a kata szabályainak megváltoztatásával szemben indult tiltakozások, ráadásul a tüntetésre buzdító felhívások alapján úgy tűnik, hogy az érintettek egy része egyre dühösebb. Semmi jóra nem számítson, aki Budapesten közlekedni akar. Az autókat otthon lehet hagyni.
Szerző(k): Komócsin SándorCsehországban a koronavírus-járvány okozta kétéves kihagyás után újra elrajtolhatott az autóstopversenye, amelyben a részt vevő párosoknak idén nyáron Prágából Isztambulba kell eljutniuk. Női párosok nem indulhatnak.
Szerző(k): Komócsin SándorAz őzek július második felétől augusztus közepéig tartó időszakban jelenthetnek balesetveszélyt az utakon.
Szerző(k): Domokos LászlóAkár ötödével kevesebb üzemanyag fogyasztás egy szivargyújtóba illesztett elektronikával? Az ADAC szakértői megmérték, mit tesz valójában egy ilyen, néhányszor tízezer forintos eszköz.
Szerző(k): Domokos LászlóAz útinform szerint nincs sok említésre méltó esemény a közutakon.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Közlekedési Központtal kötött stratégiai partnerség keretében 2022. július 11-én és 12-én ismét ellenőrizte a buszsávok szabályos használatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Szerző(k): Szász Péter