Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMegszorításokra kényszerül a BMW és a Daimler és emiatt csökkentenie kell a Magyarországon tervezett termelés bővítését - írta a Handelsblatt híre alapján a Portfolio.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóEladásai csökkenése, de bevételének növekedése mellett egyszeri tételek miatt első negyedéves működési eredményének romlásáról számolt be csütörtökön a Volkswagen konszern, megerősítve viszont eladásainak és bevételének növekedését kilátásba helyező éves tervét - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielNagy-Britannia helyett Szlovákiában gyártja majd a Jaguar Land Rover autógyár a Defender terepjáró modell következő generációját a BBC hírportál jelentése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb mint hétszeresére nőtt az elektromos autókat gyártó kínai BYD Co. Ltd. vállalat nyeresége az első negyedévben - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgy nyereséges félév után az első negyedévben ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Tesla.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz idei első negyedévben 363 052 személygépkocsit gyártottak Csehországban, ami éves összehasonlításban 3,8 százalékos csökkenés - közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanA szerb kormány magasabb fokozatba kapcsolt annak érdekében, hogy Szerbiába csábítsa a Volkswagen következő beruházását. A magyar hátártól nem messze ajánlottak területet a német autógyártónak.
Szerző(k): Komócsin Sándor