A Nissan átmenetileg leállította a termelést az oroszországi Szentpéterváron található gyárában, alkatrészbeszerzési nehézségek miatt - írja az Autonews. Az import már korábban leállt, a még kapható Nissanok pedig 30 százalékkal drágultak.
Szerző(k): Szász PéterA félvezetőhiány után újabb hiányjelenség ütötte fel a fejét az autóiparban. Elsősorban az európai gyártókat érinti a járművek alapvető alkotóelemeinek számító elektromos kábelelosztó egységek (kábelkorbács) hiánya, amelynek legjelentősebb beszállítói a háború sújtotta Ukrajnában vannak. A helyzet már most fennakadást okoz több hazai autógyártónál és beszállítónál, de várhatóan végig gyűrűzik majd az ellátási láncokon - hosszabb leállásokat okozva a termelésben. Ez rossz hír az autóvásárlóknak, akik már így is hosszú hónapokat kénytelenek várakozni a megrendelt kocsira.
Szerző(k): K. Kiss GergelyLeállította működését Ukrajna két vezető neonszállítója. Ez a két cég állítja elő a világ chipgyártói számára a kulcsfontosságú összetevőnek számító gáz felét - írja a 24.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Mercedes-Benz Manufacturing Kft. hivatalosan is megerősítette lapunk információját, mely szerint a kecskeméti üzemben a termelést a jövő héttől három műszakosról két műszakosra állítják át. A rendelkezés március végéig érvényes.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz orosz fémek kínálatának kiesése a világpiacon sarokba szorítja az autógyártókat, különösen a német vállalatokat, miután Németország színesfémimportjának jelentős részét Oroszországból szerzi be. Az új autók ára a csillagos égig emelkedhet.
Szerző(k): Komócsin SándorHerbert Diess, a Volkswagen-csoport vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy egy elhúzódó ukrajnai háború "sokkal rosszabb" gazdasági károkat okozhat Európa számára, mint a koronavírus világjárvány.
Szerző(k): Szász PéterA Mercedes-Benz Manufacturing Kft. szerda délután jelentette be munkavállalóinak, hogy a kecskeméti üzem jövő héttől három műszakos termelésről átáll két műszakosra. A műszakleállást a bejelentés szerint visszavonásig alkalmazzák, tehát határozatlan idejű - tudta meg a Napi.hu a cég egyik dolgozójától.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz ukrajnai autóalkatrész-beszállítás megakadása, illetve egyes Oroszországból érkező alapanyagok embargója miatt a legnagyobb autógyártók sorra állhatnak le az elkövetkező hetekben - figyelmeztetnek az iparági szakértők. A helyzet miatt több gyárában is a műszaktervek átalakítását kezdeményezi a Mercedes-Benz AG. A Magyar Suzuki Zrt.-re csak részlegesen, míg a magyarországi Bosch csoportra jelenleg nincs hatással az ukrajnai helyzet.
Szerző(k): K. Kiss Gergely