Közel a felével növeli gyártási kapacitását a Daimler kínai közös vállalata a honlapján publikált dokumentum alapján - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielJócskán felpörgött a brit autóipari termelés áprilisban az egy évvel korábbihoz képest. A negyedik hónapban 68 ezer 306 autó készült Nagy-Britanniában, ami 34 573 százalékkal múlta felül a tavaly áprilisit, amikor a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorú intézkedések miatt mindössze 197 autót gyártottak.
Szerző(k): Szász PéterA hvg.hu szúrta ki, hogy a cég beszámolója szerint a 41,55 millió eurós adózás előtti eredményből még hat százalékot sem kellett a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft-nek leadóznia. A többi a német anyavállalathoz megy.
Szerző(k): Szabó M. IstvánLehet, hogy a nem zörög a haraszt klasszikus esete, és a Lamborghini tulajdonjogilag nem megy a VW-től sehová, de azért az is elgondolkodtató, ami a hírbe hozott vevő motivációiról sejthető.
Szerző(k): Szabó M. IstvánKét spanyol autóipari cég mintegy 5 milliárd forint értékben növeli magyarországi kapacitásait - jelentette az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánLehet, hogy a nem zörög a haraszt klasszikus esete, és a Lamborghini tulajdonjogilag nem megy a VW-től sehová, de azért az is elgondolkodtató, ami a hírbe hozott vevő motivációiról sejthető.
Szerző(k): Szabó M. IstvánEgyre nagyobb gondot okoz a szlovákiai gyártóknak a félvezető chipek hiánya. A nagyszombati Stellantis Slovakia autógyárban csütörtökig szünetel a gyártás, a nyitrai Jaguar Land Rover pedig épp aznaptól áll le kilenc napra. Többen attól tartanak, hogy a félvezetők hiánya még nagyobb károkat okozhat az ágazatnak, mint a koronavírus-járvány. A pozsonyi Volkswagen továbbra is vár azokra a beruházásösztönzőkre, amelyeket Igor Matovič kormánya ígért tavaly - írja az Infostart.hu.
Szerző(k): K. Kiss GergelySztrájkbizottságot alakított a Nemak Győri Alumíniumöntöde Kft.-nél a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete. Az érdekképviselet tiltakozik a jövedelmeket érintő egyoldalúan meghozott munkáltatói intézkedések ellen, valamint 7 pontban követel egyebek között egészségesebb munkakörülményeket a munkavállalók számára - adta hírül a Vasas.
Szerző(k): K. Kiss Gergely