A Daimler költségcsökkentési és átszervezési programja nem hátráltatja az új technológiák kifejlesztését - jelentette ki Ola Källenius vezérigazgató a Las Vegas-i CES kiállítás- és vásáron a dpa hírügynökségnek adott interjúban.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelenleg is folyamatban lévő beruházások megvalósulása után a magyar autóipar teljesítménye eléri az évi tízezer milliárd forintot - mondta az MTI szerint Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a szentgotthárdi motorgyárban.
Szerző(k): Domokos ErikaKétszázból mindössze öt cégnél sikerült lezárni a bértárgyalásokat 2020-ra vonatkozóan - számolt be a Vasas Szakszervezeti Szövetség. Döbbenetesen alacsony szám, különösen, ha belegondolunk, ezek csak azok a cégek, ahol ennek a szövetségnek a tagszervezetei jelen vannak. Nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy arra számítsunk: a január idén is a sztrájkhelyzetről, sztrájkfenyegetésről fog szólni a gazdasági életben, és persze akár a közszférában is - figyelmeztet Bőhm Kornél, kríziskommunikációs szakértő.
Szerző(k): K. Kiss GergelyÚj modell gyártását kezdte meg a frissen elkészült sanghaji Tesla autógyár - jelentették be Sanghajban egy keddi ünnepségen, amelyen Elon Musk, a vállalat ügyvezetője is részt vett - idézi az MTI a CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítását.
Szerző(k): Szász PéterNőtt a Rolls-Royce és a Bentley luxusautók iránti kereslet tavaly.
Szerző(k): Szepesi AnitaLassulni fog jövőre az eurózóna gazdasága az elemzők szerint. Az Európai Központi Bank erőfeszítései nem lesznek elegendőek egy erős fellendüléshez, ehhez a németeknek és a hollandoknak kellene egy kicsit lazítani a nadrágszíjon, erre azonban nem lesznek hajlandók.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásHiába jön létre a Citroën, Peugeot és Opel autókat gyártó francia PSA konszern és az olasz-amerikai Fiat Chrysler egyesülésével a világ negyedik legnagyobb autógyártója, a tőzsdei befektetők nem ujjonganak a lelkesedéstől. Az új cég vezetése ellenszélben kezdheti a munkáját.
Szerző(k): Komócsin SándorMár az előzetes adatok alapján is rekord működési eredménnyel zárhatja az idei évet a Volkswagen konszern alapmárkája, a VW költségcsökkenési programjának és a SUV modellek értékesítési sikerének köszönhetően - jelentette be a konszern csütörtökön.
Szerző(k): K. Kiss Gergely