A kormány összesen több mint 9 milliárd forinttal növeli az M43 építésének támogatását a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint.
Szerző(k): MTI-EcoA Közgép konzorciuma építheti tovább az M3-as autópályát, a NIF Zrt. átadta a kivitelezőnek az újabb, \"elátkozott\" szakasz építési munkaterületet. A nyertes az előzetesen becsültnél kétmilliárddal drágábban vállalta az építést. A Közgép egy másik építési tenderen is befutott, ott 2 forintot engedett a becsült árból.
Szerző(k): NAPIÖsszesen 450 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztési projekt kivitelezését és előkészítését kezdi meg az idén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A jelenlegi és a 2014-ben induló, új uniós költségvetési ciklus forrásaiból megvalósuló projektekre az első közbeszerzési pályázatok kiírása már márciusban várható.
Szerző(k): MTIAz osztrák Alpine perre megy a belgrádi kormánnyal, amely a céggel kötött sztrádaépítési szerződés felbontásával fenyegeti.
Szerző(k): Barabás T. JánosMár az első fél évben elkezdődhet és 2015 első felére első felére be is fejeződhet az M85-ös gyorsforgalmi út Enese és Csorna, valamint Győr és Enese közötti szakaszának, továbbá Csorna keleti elkerülőútjának építése - írta az Index.
Szerző(k): NAPIAz M3-as autópálya 49-es számú főút és Vásárosnamény közti, 11,9 kilométeres szakaszának építésére 2009 decembere óta nem talált kivitelezőt a NIF Zrt. A legutóbbi, a Közbeszerzési Döntőbizottság által megsemmisített közbeszerzésen csak a Közgép konzorciuma tett ajánlatot. Most új tendert hirdettek.
Szerző(k): Domokos ErikaAz M0 déli szektorának bővítése mellett felújítják az útgyűrű M7-M6 autópályák közötti szakaszának aszfaltpályáját – közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): NAPIAz elmúlt évben vállalkozók sora ment tönkre a lengyelországi útépítéseken, és még több tucatnyira vár hasonló sors a legújabb adatok szerint. A labdarúgó Európa-bajnokságra ígért utaknak csak egy része készült el.
Szerző(k): Barabás T. János